Irak északi részén idén eddig 676 PKK-tag terroristát tettek ártalmatlanná

Tegnap ünnepélyes keretek között léptették elő a Török Fegyveres Erők (TSK) több tisztjét Ankarában a védelmi minisztériumban.

1261198
Irak északi részén idén eddig 676 PKK-tag terroristát tettek ártalmatlanná

Hulusi Akar védelmi miniszter bejelentette, hogy Irak északi részén idén eddig 676 PKK-tag terroristát tettek ártalmatlanná

Tegnap ünnepélyes keretek között léptették elő a Török Fegyveres Erők (TSK) több tisztjét Ankarában a védelmi minisztériumban.

A rendezvényen elmondott beszédében Akar miniszter kitért a regionális ügyekre is, melynek során ismertette, hogy Irak északi részén a Pençe hadművelettel nagy csapást mértek a terroristákra, és addig fogják folytatni a műveleteket, amíg az utolsó terroristát is ártalmatlanná nem tették.

Akar, miniszter beszédében az észak-szíriai civil halottakra is kitért.

A védelmi miniszter kifejtette, hogy Idlibben az orosz támogatást élvező rezsim légi és szárazföldi támadásaival tovább folytatja a gyermekek, fiatalok, nők és idősek meggyilkolását, és közölte, hogy Törökország a maga részéről a legjobb módon igyekszik megállítani ezeket.

Akar elmondta, hogy a megállapodásokkal szembemenve, Basar Aszad rezsimjének támadásaiban eddig több mint 700 ártatlan ember vesztette életét, valamint több mint 500 ezer ember kényszerült az otthonai elhagyására.

A védelmi miniszter szóba hozta a Török Fegyveres Erők térségben lévő megfigyelőpontjai elleni incidenseket is, mellyel kapcsolatban kijelentette: „Az összes érintett felet emlékeztetjük, hogy semmiféle módon se veszélyeztessék az ott tartózkodó állományunk biztonságát. Mindenkivel közöltük és továbbra is közöljük, ha bármiféle kár vagy veszteség éri az embereinket és a megfigyelőpontjainkat, akkor a végsőkig elmenve élni fogunk a jogos önvédelmi jogunkkal.”



Még több hír