Az S-400-asok nem jelentenek semmilyen problémát a NATO számára
Az S-400-asok nem jelentenek semmilyen problémát a NATO számára, s Törökország számos területen hozzájárul a NATO működéséhez, jelentette ki Mevlüt Çavuşoğlu külügyminiszter.

Az S-400-asok nem jelentenek semmilyen problémát a NATO számára, s Törökország számos területen hozzájárul a NATO működéséhez, jelentette ki Mevlüt Çavuşoğlu külügyminiszter.
Mevlüt Çavuşoğlu a Bangkokban rendezett Délkelet-ázsiai Nemzetek Szövetsége (ASEAN) külügyminisztereinek 52. konferenciáján vett részt, s a Szergej Lavrov orosz külügyminiszterrel tartott tárgyalás után nyilatkozott az orosz sajtónak. Értékelte szíriai válság megoldására augusztusban, Nurszultanban rendezendő konferenciát, valamint a Törökország – NATO kapcsolatokat is.
Mevlüt Çavuşoğlu az augusztus 1-2-án a kazah fővárosban tartandó konferenciát kritikus ügynek nevezte:
„Meg kell őriznünk hidegvérünket, és jobban kell törekednünk a politikai megoldásra. Tárgyalni kell az Alkotmánybizottságról, együtt dolgozunk a bizottság megalapításának bejelentéséért” – mondta.
Arra a kérdésre, hogy az S-400-asok jelentenek-e problémát a Törökország – NATO kapcsolatokban, kijelentette:
„Az S-400-asok nem jelentenek semmilyen problémát a NATO számára, s Törökország számos területen hozzájárul a NATO működéséhez. Ezt a kérdést eddig egyetlen NATO-konferencia sem tűzte napirendjére.”
Kiemelte, hogy az S-400-asok sokkal inkább a Törökország – Egyesült Államok, mint a Törökország – NATO kapcsolatokban jelentenek problémát.
Még több hír

Megkezdődtek a tárgyalások a gázai tűzszünet második fázisáról
A Hamász bejelentette, hogy a gázai tűzszüneti tárgyalások második fázisa megkezdődött.