Romlik az éhségsztrájkoló palesztin rabok egészségi állapota

A Palesztin Foglyok Társasága bejelentette, hogy jelentősen romlott annak a 7 palesztin rabnak az egészségi állapota, akik éhségsztrájkkal tiltakoznak az Izrael által által alkalmazott „adminisztratív őrizet” ellen

Romlik az éhségsztrájkoló palesztin rabok egészségi állapota

A Palesztin Foglyok Társasága írásbeli közleményében úgy fogalmazott: „Napról napra romlik az éhségsztrájkoló letartóztatottak egészségi állapota. Izrael továbbra is elutasítóan viselkedik az adminisztratív őrizet megszüntetése iránti kérvényeikkel szemben.”

A nyilatkozat kiemeli, hogy a Ramlai Börtönkórházban fogvatartott, 37 napja éhségsztrájkot folytató Dzsafar Izzeddin egészségi állapota jelentősen romlani kezdett, epét hány és súlyos fájdalmai vannak. Az ugyanitt lévő és 30 napja éhségsztrájkoló Ahmed Zehran egészsége is rosszabbodott.

A szervezet közleményében hozzátette, hogy az Izraeli Börtönök Hivatala a múlt hét elején különböző börtönökbe szállított szét 3 letartóztatottat, akik a Negev börtönben 22 napja folytattak éhségsztrájkot. Huzejfe Halebijjét az Eila börtönbe, Muhammed Abu Akert Askelónba, Musztafa el-Haszenatot pedig az Ohalei Kedar börtönbe szállították át.

Haszan Ez-Zeari palesztin fogoly 14 napja folytat éhségsztrájkot az Ofer börtönben található cellájában, Szultan Haluf pedig 5 nappal ezelőtt fogott éhségsztrájkba.

A Palesztin Foglyok Társasága nyilatkozatában hozzátették, hogy az izraeli börtönadminisztráció különböző büntetési módszerekkel torolja meg az éhségsztrájkot, megakadályozza, hogy az elítélteket meglátogassák a hozzátartozóik, megnehezítik az ügyvédeikkel való kapcsolattartást, gyakran szállítják át a rabokat különböző börtönökbe, és izolálva olyan cellákban tartják őket, amelyek nem felelnek meg az emberhez méltó feltételeknek.

Az Izrael által „adminisztratív őrizetnek” nevezett eljárás szerint hírszerzési információkra alapozva 1-től 6 hónapig lehet palesztinokat őrizet alatt tartani. Viszont amennyiben egy katonai bíró úgy ítéli meg, hogy a letartóztatott személy „veszélyt jelent Izrael biztonságára”, az őrizet idejét akár 5 évre is meghosszabbíthatja, úgy is, hogy a személy nem követett el bűncselekményt.



Még több hír