Ha Irak úgy akarja, az USA kivonulhat az országból

Az Egyesült Államok iraki ügyvivője, Joey Hood bejelentette, hogy amennyiben az iraki kormány kívánja, kivonhatják az országban lévő amerikai katonákat.

1148942
Ha Irak úgy akarja, az USA kivonulhat az országból

Az Egyesült Államok iraki ügyvivője, Joey Hood bejelentette, hogy amennyiben az iraki kormány kívánja, kivonhatják az országban lévő amerikai katonákat.

Az amerikai ügyvivő Bagdadban tartott sajtótájékoztatóján nyilatkozott az USA iraki katonai jelenlétével kapcsolatban, amely nagy vitákat vált ki az ország Iránhoz közelálló síita politika pártjai között. 

A diplomata emlékeztetett rá, hogy az amerikai katonák az iraki központi kormányzat hívására vannak jelen az országban, és közölte: „Ha az iraki kormány kívánja, (amerikai) erőink, a nemzetközi koalíció és a NATO erői kivonulhatnak az országból.” 

Hood közölte, hogy csupán katonai tanácsadók és kiképzők tartózkodnak Irakban, és az országban nincs semmilyen USA-hoz tartozó katonai bázis.

Az amerikai illetékes hozzátette, hogy az Irakban szolgáló körülbelül 5200 amerikai katona az iraki erőkkel együtt tevékenykedik, és amellett érvelt, hogy az iraki erők még nem állnak megfelelő szinten ahhoz, hogy a külföldi tanácsadók segítsége nélkül is szavatolják a biztonságot.

Hood végül alaptalannak nevezte azokat a sajtóban megjelent állításokat, hogy az amerikai katonák elkezdtek volna terjeszkedni Irakban. 

Kemény fellépés az USA jelenlétével szemben a síita pártok részéről

Előzőleg Donald Trump amerikai elnök december 26-án az iraki illetékesek tájékoztatása nélkül váratlan látogatást tett az anbari katonai bázison, ahol úgy nyilatkozott, hogy az amerikai erők nem fognak kivonulni Irakból.

Trump egy későbbi nyilatkozatában is azt közölte, hogy az amerikai katonák az iraki-szíriai határon figyelni fogják Irán tevékenységeit.

Trump ezen nyilatkozatát követően kemény reakciók érkeztek az Iránhoz közelálló iraki síita vezetőktől az USA jelenlétével kapcsolatban az országban.

Az USA 2003-ban foglalta el Irakot, ahol 2011 decemberéig körülbelül 165 ezer katonával volt jelen, ezután az akkori amerikai elnök, Barack Obama utasítására az összes katonát kivonták az országból.

Azonban az ILIÁ terrorszervezet 2014. június 10-ei megjelenését követően Nuri el-Maliki akkori iraki miniszterelnök hívására az USA újból katonákat küldött a közel-keleti országba.



Még több hír