Erdoğan rámutatott, hogy csak közös munkával lehet átfogó eredményeket elérni

A köztársasági elnöki hivatal sajtóközpontjának közleménye szerint Erdoğan az ENSZ alapításának 73. évfordulóján adott ki üzenetet.

1075752
Erdoğan rámutatott, hogy csak közös munkával lehet átfogó eredményeket elérni

Elkerülhetetlenné vált a 73 évvel ezelőtt alapított ENSZ, különösen pedig a szervezet globális békéért és biztonságért felelős szerve, az ENSZ Biztonsági Tanácsa reformja, mutatott rá Recep Tayyip Erdoğan köztársasági elnök.

A köztársasági elnöki hivatal sajtóközpontjának közleménye szerint Erdoğan az ENSZ alapításának 73. évfordulóján adott ki üzenetet.

Erdoğan kifejezte reményét, hogy a Törökország alapító tagságával létrejött ENSZ alapításának 73. évfordulója jót fog hozni az országnak, a térségnek és az egész emberiségnek, s kiemelte, hogy ma az emberiség számos rendkívüli nehézséggel néz szembe, az éghajlatváltozástól az etnikai tisztogatásokig, növekvő idegenellenességig, a járványos betegségektől a terrorizmusig.

Rámutatott, hogy ezek a nehézségek a korlátozott gazdasági lehetőségekkel bíró, elsősorban afrikai és ázsiai országokat sokkal mélyebben érintik, s egyetlen ország sem veheti fel egymagában a küzdelmet az emberiség és igazságosság ellen közös fenyegetést jelentő eseményekkel.

Erdoğan rámutatott, hogy csak közös munkával lehet átfogó eredményeket elérni:

„Ebben az értelemben az utóbbi évek hibái ellenére az ENSZ a legfontosabb platform, mely képes az emberiség közös problémáira fenntartható megoldást találni. Ehhez azonban mára elkerülhetetlenné vált a 73 évvel ezelőtt alapított ENSZ, különösen pedig a szervezet globális békéért és biztonságért felelős szerve, az ENSZ Biztonsági Tanácsa reformja. A korábban Ruandában, Bosznia-Hercegovinában vagy Koszovóban történt tragédiák s a már 8 éve a szomszédunkban, Szíriában zajló mészárlás a legegyértelműbb bizonyíték, hogy az ENSZ Biztonsági Tanácsa nem képes teljesíteni kötelességeit” - jelentette ki a köztársasági elnök.

Hozzátette, hogy Törökország 4 millió menekültet, köztük 3,5 millió szíriait lát vendégül, s a legsúlyosabban érzi az ENSZ Biztonsági Tanácsa hiányosságait:

„A világ több, mint 5” jelszót zászlójára tűző mozgalom reméli, hogy az ENSZ Biztonsági Tanácsa egy átfogóbb, igazságosabb, demokratikusabb szervezetté alakul.

Törökország vezető szerepet tölt be az ENSZ égisze alatt zajló közvetítésben, békefenntartó műveletekben, humanitárius segélynyújtásban, a Civilizációk Szövetségében és számos más tevékenységben. Országunk lépéseket tett azért is, hogy Isztambul az ENSZ egyik központjává váljon, és számos ENSZ-szervezet központja ide költözzön. Ezekkel a gondolatokkal fejezem ki reményemet, hogy az ENSZ alapításának 73. évfordulója jót fog hozni az országnak, a térségnek és az egész emberiségnek, s teljes szívemből gratulálok október 24, az ENSZ Napja alkalmából” - jelentette ki a köztársasági elnök.



Még több hír