A kiképzést követően megkezdődhetnek a közös török-amerikai őrjáratok

Az amerikai vezetésű ILIÁ terrorszervezet elleni koalíció egyik parancsnoka, Felix Gedney bejelentette, hogy a szükséges kiképzések lezárultakor kezdődnek meg Munbidzsban a közös török-amerikai őrjáratok

1032895
A kiképzést követően megkezdődhetnek a közös török-amerikai őrjáratok

Gedney az Amerikai Egyesült Államok védelmi minisztériumában tartott sajtótájékoztatón konferencia-hívás útján értékelte a legutóbbi munbidzsi fejleményeket.

A parancsnok közölte, hogy a munbidzsi folyamat a tervek szerint folytatódik és kijelentette:

„A török erők Munbidzs határánál önállóan folytatják a koordinált őrjáratokat, és ezek az őrjáratok meglehetősen sikeresen zajlanak.”

Az amerikai parancsnok megjegyezte, hogy a Munbidzsban folytatott járőrözés immár rutinná vált és úgy fogalmazott:

„Hamarosan megkezdődnek a közös járőrözéshez szükséges kiképzések. Amikor készen állunk és befejeződnek a kiképzések, akkor át fogunk térni a közös őrjáratok bevetésére.”

Eric Pahon, a Pentagon szóvivője június 8-i nyilatkozatában jelentette be, hogy a török és amerikai egységek az munbidzsi útitervben és biztonsági alapelvekben meghatározottak szerint megkezdték a koordinált, de önállóan folytatott őrjáratokat.

Mevlüt Çavuşoğlu török külügyminiszter és amerikai kollégája, Mike Pompeo a június 4-én folytatott tárgyalásaik során fogadtak el egy útitervet, amely magában foglalja a körzet biztonságának és stabilitásának a szavatolását is.

Az Aleppó tartományhoz tartozó Munbidzs körzetét a YPG/PKK terrorszervezet amerikai támogatással 2016. augusztusában foglalta el az ILIÁ terrorszervezettől.

Az USA az ILIÁ terrorszervezet elleni harc ürügyén nyújt támogatást a YPG/PKK terrorszervezetnek, és bár garanciát adott Törökországnak arra vonatkozóan, hogy a körzet ILIÁ-tól való megtisztítását követően kivonják Munbidzsból a YPG/PKK-t, ezt korábban mégsem hajtották végre.



Még több hír