Halálos fenyegetéssel toboroznak a terroristák
A PKK terrorszervezet szíriai szárnya, a YPG/YPG fenyegetései az elfogott terroristák szavai által nyilvánultak meg.
Az Afrin térségében a Török Fegyveres Erők által a PKK/KCK/PYD-YPG és az ILIÁ terrorszervezet ellen január 20-án indított Olajág Hadművelet során, melynek célja a terroristák ártalmatlanná tétele, és a testvéri és baráti helyi lakosság felszabadítása a zsarnokság alól, elfogott és Törökországba vitt terrorista tett vallomást a terrorszervezet felépítéséről, aljas terveiről és a gyerekek beszervezéséről.
A terroristák igazságügyi hatóságok előtt tett vallomása ismét felfedi a terrorszervezet afrini szervezetét, aljas terveit és azt, hogy hogyan szervezésék be a gyerekeket a terrorszervezet soraiba.
A.K., a terrorszervezet 17 éves tagja elmondta, hogy tavaly ünnepi látogatásra ment rokonaihoz Afrinba, ahonnan éppen minden háztartósból elvittek valakit a terrorszervezetbe „katonai szolgálat” címén.
A terrorista megsebesült az Olajág Hadműveletben, de elmondta, hogy amikor a Török Fegyveres Erők Törökországba vitte, Kilisben kórházi kezelésben részesült.
Az Afrinban sebesültek kézre került 17 éves terrorista, A. S. T. vallomása szerint a családja nagyon szegény volt, ezért 100 dollárért cserébe még 8. osztályos korában lépett be a terrorszervezetbe.
Ekkor a szervezet táboraiban fegyveres és ideológiai kiképzést kapott, ennek keretében merénylet elkövetését, szabotázst és bombakészítést is tanult.
Az elfogott és Törökországban vitt E. A. bevallotta, hogy ő a két terrorista egyike, aki a civilek távozásának megakadályozása végett robbanószerkezetet rejtett el Afrinban. A robbanásban négyen haltak meg, köztük két gyerek és egy csecsemő is.
A Török Fegyveres Erők és a Szabad Szíriai Hadsereg (FSA) által Afrin külterületén elfogott 3 terrorista vallomása szerint a terrorszervezet őket is halállal fenyegette.
Elmondták, hogy a terrorszervezet úgy gyűjt tagokat, hogy halállal fenyegeti a kiszemelteket és családjukat is.
A terrorszervezet tagja, M. M., akit Afrinban fogtak el egy összecsapás során, elmondta, hogy a falvakat megszálló terroristák fegyvereket osztanak, és minden házban legalább 2-3 fegyveres terrorista van.
M. M. elmondta, hogy a terrorszervezet „YPG-igazolványokat” oszt, az úton haladó járműveket megállítják, és igazoltatással gyűjtenek adatokat a helyi lakosságról.
Hozzátette: különösen a hadra fogható fiatalokról gyűjtenek adatokat.
A török katonák által terroristáktól megtisztított területen elfogott két terrorista a civilek között próbált meg elrejtőzni, pásztoroknak adva ki magukat, és azzal próbálták megtéveszteni a katonákat, hogy azt állították: csak állataikat legeltetni jöttek a környékre.