Bevonultak a török katonák Idlibbe
Bevonultak a török katonák Idlibbe, jelentette be Recep Tayyip Erdoğan köztársasági elnök.
Bevonultak a török katonák Idlibbe, jelentette be Recep Tayyip Erdoğan köztársasági elnök.
Erdoğan elnök a köztársasági elnöki palotában mondott beszédében jelentette ki:
„Idlib a határunkon van, muszáj óvintézkedéseket tennünk.”
A köztársasági elnök elmondta, hogy a Török Fegyveres Erők Idlibben a Szabad Szíriai Hadsereggel közösen cselekszik:
„Mondtuk, hogy egy éjszaka váratlanul megérkezhetünk. A hadművelet megkezdődött. Célunk, hogy véget vessünk az ottaniakkal szembeni igazságtalanságnak, reméljük, hogy rövid időn belül sikerrel járunk” - mondta.
A helyi lakosság Idlibben a Feszültségcsökkentő Övezetben a tűzszünet betartásának megfigyelésére szolgáló megfigyelőpontok létrehozása végett érkező török katonákat szeretettel és lelkesedéssel fogadta.
Aleppó nyugati részén, az idlibi Feszültségcsökkentő Övezetben Daret Izze kerületben a lakosság a Török Fegyveres Erők bevonulásakor szimpátiatüntetést tartott Törökország és Recep Tayyip Erdoğan köztársasági elnök mellett.
A Szabad Szíriai Hadsereg (FSA) zászlóival és üdvözlő táblákkal felvonuló lakosság a „Szíria – Törökország két barát”, „Mind szeretjük Erdoğant' jelszavakat kiabálta.
„Nagyon örülünk, hogy megérkeztek török testvéreink. Isten hozta őket. Béke legyen azokkal, akik ezt a népet támogatják. Éljen soká Erdoğan, mert ő az emberiséget képviseli. Vesszen a PKK!” - mondta egy demonstráló.
A Török Fegyveres Erők által az idlibi Feszültségcsökkentő (harcmentes) Övezetben a tűzszünet rezsim általi betartásának ellenőrzésére létesített megfigyelőpontok kialakítása első ütemben az Idlib – Afrin vonalon történik meg.
Hatay Reyhanlı kerületéből tegnap este indultak a határ szíriai oldalára a Török Fegyveres Erők csapatai, most már Idlibtől északra járnak.