Irán szerint Szaúd-Arábia felelős a terrortámadásokért

„1998-tól mostanáig Szaúd-Arábia felelős a terrortámadások 94%-áért” - jelentette ki Javad Zarif iráni külügyminiszter.

775454
Irán szerint Szaúd-Arábia felelős a terrortámadásokért
Zarif az amerikai PBS csatornának adott interjújában elmondta, hogy a vahhabita irányzat Szaúd-Arábia hivatalos ideológiája:
„A szaúdi rezsim az olajdollárokat a szélsőségesség terjesztésére használja fel a világban” - mondta.
Az iráni külügyminiszter rámutatott: az USA-ban az ikertornyokat célba vevő 2001. szeptember 11-i támadásért is a vahhabita irányzat által terjesztett szélsőségesség okolható, és a világban egyre többen vannak azok, akik ezt az ideológiát követik, és ők terjesztik a terrort a világban.
Zarif azt is elmondta, hogy az ILIÁ és a többi radikális ideológiát követő terrorszervezet az egyszerű embereket veszi célba.
Hozzátette: az USA számára nem az a fontos, hogy melyik ország támogatja a terrorizmust, hanem az, hogy fegyvereket adhasson el.
Az iráni külügyminiszter értékelte Donald Trump amerikai elnök májusban Szaúd-Arábiába tett látogatását is:
„Trump nem ment volna Szaúd-Arábiába a fegyverek eladására vonatkozó szerződés előkészítése nélkül” - mondta.
Trump szaúd-arábiai látogatása alkalmával a két ország 110 milliárd dollár értékű fegyverszerződést írt alá.


Még több hír