Júniusban folytatódnak a ciprusi tárgyalások

Június második felében kerül sor a ciprusi konferenciára Genfben, jelentette ki az ENSZ főtitkárának ciprusi különmegbízottja, Espen Barth Eide.

746995
Júniusban folytatódnak a ciprusi tárgyalások

Espen Barth Eide az ENSZ székházában tartott sajtókonferenciáján azt nyilatkozta a ciprusi konferencia újrakezdésével kapcsolatban:

„Nagyon boldogok vagyunk, hogy eddig a pontig eljutottunk, de még nagyon sok tennivalónk van.”

Eide hozzátette, hogy az Antonio Guterres ENSZ-főtitkár és a ciprusi vezetők közötti tárgyalás „nyílt és őszinte légkörben” zajlott, és Törökország, Görögország, az Egyesült Királyság és az Európai Unió illetékeseivel való egyeztetés után fogják közölni a konferencia pontos dátumát.

„A genfi konferenciára legnagyobb valószínűséggel június második felében kerül sor” - mondta Eide.

A Törökország szerepére vonatkozó kérdésre Eide elmondta, hogy mély és hasznos párbeszédet folytatnak Törökországgal, és a török illetékesek közölték vele, hogy a probléma megoldása Törökország és a térség javára is fog szolgálni.

Hangsúlyozta, hogy a genfi konferencia meg fogja mutatni, hogy az utolsó pontig eljutva születik-e megoldás, arra a kérdésre pedig, hogy meddig tart a konferencia, azt válaszolta, hogy ez nincsen pontosan meghatározva.



Még több hír