Ezer házat romboltak le az iraki biztonsági erők

Az ENSZ tájékoztatása szerint az iraki biztonsági erők Moszul nyugati részén több mint ezer lakóépületet romboltak le

712708
Ezer házat romboltak le az iraki biztonsági erők

Az ENSZ tájékoztatása szerint az iraki biztonsági erők Moszul nyugati részén több mint ezer lakóépületet romboltak le.

Az ENSZ főtitkárának szóvivője által kiadott közleménye szerint az iraki biztonsági erők Moszul nyugati részén hatalmas pusztítást vittek véghez a térség ILIÁ terrorszervezet uralma alól való felszabadítására irányuló hadmozdulatok során.

Az ENSZ iraki humanitárius ügyek koordinátora, Lise Grande elmondta, hogy Moszul nyugati részén a hadmozdulatok során több mint ezer lakóépületet romboltak le.

Grande hozzátette, hogy Moszul nyugati részén több mint 300.000 ember kényszerült otthona elhagyására, és még további ezrek kényszerülhetnek elmenekülni.

Felhívta a figyelmet arra is, hogy a lakóépületek, iskolák, egészségügyi intézmények, az elektromos- és vízhálózat súlyos károkat szenvedett, és felhívta az érintett felek figyelmét, hogy a nemzetközi emberi jogi előírásoknak megfelelően fordítsanak nagyobb gondot a civil lakosság és infrastruktúra védelmére.



Még több hír