Előretörtek a felkelők Derában

Tovább nyomulnak előre a szíriai fegyveres felkelők az ország déli részén, Dera tartomány központja felé.

709816
Előretörtek a felkelők Derában

Tovább nyomulnak előre a szíriai fegyveres felkelők az ország déli részén, Dera tartomány központja felé.

Dera központjának már 45%-át elfoglalták a felkelők, akik 2 hónapja a rezsim heves légitámadásai ellen indítottak hadműveletet.

A hadművelet során eddig Mensijje negyed 24 ellenőrzőpontjából 15-öt elfoglaltak, és rövid időn belül az egész települést vissza akarják foglalni a rezsim erőitől.

Ha a felkelők elfoglalják Mensijjét és Dera Beledet, akkor a tartományi központ 60%-a az ő kezükön lesz.

Ugyanakkor a térségben a Szabad Szíriai Hadsereg (FSA) egyik parancsnoka, Abdullah Abu Zaid elmondta, hogy az elmúlt két napban a szóban forgó negyed 6 ellenőrzőpontját foglalták el.

„A hadművelet kezdete óta a rezsim 140 katonát és tisztet vesztett. Ezek között a Hezbollah tagjai és iráni fegyveresek is vannak. 6 katonát foglyul ejtettünk. Hamarosan az egész negyedet elfoglaljuk” - mondta.

Dera egyik polgári védelmi vezetője, Amir Abu Mahmud egy interneten közzétett hangüzenetében elmondta:

„A hónap elejétől mostanáig Derában 26 civil halt meg orosz légitámadásokban. A támadások különösen Dera déli részére irányulnak, ahova a civil lakosság menekült” - jelentette ki.



Még több hír