Kivégzik azt, aki nem akar terrorista lenni

Az ILIÁ terrorszervezet az iraki Moszulban kivégzi azokat a fiatalokat, akik nem akarnak beállni soraiba.

669340
Kivégzik azt, aki nem akar terrorista lenni

Az ILIÁ terrorszervezet az iraki Moszulban kivégzi azokat a fiatalokat, akik nem akarnak beállni soraiba.

A Times című brit lap szerint az első tömeges kivégzést vasárnap hajtották végre, amikor egy részben összeomlott hídról 40 fiatalt dobtak a mélybe, akik próbáltak a város keleti, kormányerők kezén lévő részeire menekülni.

Az újság szerint másnap 5, ugyanott menekülni próbáló fiatalt végeztek ki.

A terroristák a kivégzettek holttestét elrettentő példaként átadták a családjaiknak.

Ugyanakkor az iraki hadsereg és a koalíciós erők a város nyugati részén indított hadművelet keretében a város többi részét is próbálják visszaszerezni a terrorszervezettől, a térségben eközben egyre nő az élelmiszer- és gyógyszerhiány.

Egy moszuli lakos, Sammi Latif elmondta:

„Tudják, hogy a napjaik meg vannak számlálva, ezért igyekeznek minél több embert megölni, mielőtt még legyőznék őket. Ma a terroristák szemében a legnagyobb bűn az iraki hadsereghez menekülni. A terroristák azt a parancsot kapták, hogy mindenféle törvényes eljárás nélkül végezzék ki az embereket.”

Irak második legnagyobb városa, Moszul felszabadítására az ILIÁ terrorszervezet uralma alól az iraki hadsereg, a pesmerga erői és a Ninive Védelmezői nagyrészt török katonák által a basikai támaszponton kiképzett csapatai október 17-én indítottak hadműveletet.

 



Még több hír