Terrorelhárító képzést indított a NATO Irakban

A NATO házilag előállított robbanószerkezetek hatástalanítására irányuló képzési programot indított Irakban a helyi biztonsági erők számára - tájékoztatott a NATO sajtószolgálata.

666135
Terrorelhárító képzést indított a NATO Irakban

    Az öthetes képzésen 30 iraki sorkatona vesz részt, a program keretében az észak-atlanti katonai szövetség védőfelszereléseket is adományoz az iraki biztonsági erők számára. 
    A tájékoztatás szerint a NATO képzési programjaira ez idáig Jordániában került sor. A 2016. júliusi, Varsóban tartott NATO-csúcstalálkozón döntött a szövetség arról, hogy 2017 januárjától Irak területén folytatja a biztonsági erők felkészítését, a biztonsági intézmények reformja és kiépítése érdekében folytatott tanácsadói szolgáltatását.
    Jens Stoltenberg, a NATO főtitkára elmondta, a katonai szövetség képzése és Irak kapacitásépítése erősíti az ILIÁ terrorszervezet elleni fellépésének képességét és hozzájárul az ország biztonságának védelmezéséhez.
    Aláhúzta, a legjobb fegyver, amelyet a NATO biztosítani tud a terrorellenes harchoz, az a helyi erők képzése. Hatékonyabb iraki hadsereg biztonságosabb országot, kiegyensúlyozottabb Közel-Keletet jelent - tette hozzá a NATO-főtitkár.

Forrás: MTI



Még több hír