9. napjához ért a moszuli hadművelet

A moszuli hadművelet 9. napján további 13 települést szabadítottak fel az ILIÁ uralma alól, és 157 terroristát öltek meg

597641
9. napjához ért a moszuli hadművelet
musul kayyara.jpg
kayyara.jpg

A moszuli hadművelet 9. napján további 13 települést szabadítottak fel az ILIÁ uralma alól, és 157 terroristát öltek meg.

A harcok során megsemmisítettek 21 autóbombát is.

A NATO bejelentette, hogy közvetlenül támogatja az ILIÁ elleni koalíciós erőket.

Jens Stoltenberg, a NATO főtitkára elmondta, hogy AWAKS felderítő repülőgépeik a koalíció támogatására szálltak fel.

A folyamatban lévő hadmozdulatok során Basika teljes egészében a pesmerga kezére került.

A harcok súlyosbodásával felgyorsult a civilek elmenekülése is.

Az iraki Bevándorlási és Menekültügyi Minisztérium közleménye szerint Moszul környékéről eddig 3802 civil menekült el.

Az ENSZ közleménye szerint a vereség küszöbén álló ILIÁ mészárlást hajtott végre Moszulban, és a helyi lakosságot élő pajzsként használja.

A másik aggasztó hír a hadművelettel kapcsolatban a telaferi frontvonalról érkezett.

A türkmének lakta Telafert az Iránhoz köthető, síita Hasdi Sabi milícia fennhatóságára hagyták.

A Hasdi Sabi erői a nagyrészt szunniták lakta térségben erőszakcselekményeket követnek el a helyi lakosság ellen.

Moszul felszabadítására az ILIÁ terrorszervezet uralma alól az iraki hadsereg, a pesmerga erői és a Ninive Védelmezői nagyrészt török katonák által a basikai támaszponton kiképzett csapatai október 17-én indítottak hadműveletet.



Még több hír