Meghiúsították az ILIÁ támadását Kirkukban

Az iraki Kurd Regionális Kormány (IKYB) elnökhelyettese, Kosret Resul szerint 90%-ban elmúlt annak a veszélye, hogy az ILIÁ támadást indít Kirkuk városa ellen is

595105
Meghiúsították az ILIÁ támadását Kirkukban

Az iraki Kurd Regionális Kormány (IKYB) elnökhelyettese, Kosret Resul szerint 90%-ban elmúlt annak a veszélye, hogy az ILIÁ támadást indít Kirkuk városa ellen is.

Resul azért ment Kirkukba, hogy figyelemmel kísérje a helyi biztonsági erők hadműveletét, amelyet azt követően indítottak, hogy az ILIÁ tagjai rendőri egyenruhát és civil ruhákat viselve elkezdtek beszivárogni a városba.

Ugyanakkor Rasul, aki a Jalal Talabani volt iraki köztársasági elnök vezette KYB főtitkárhelyettese, sajtótájékoztatóján kijelentette:

„90%-ban elmúlt annak a veszélye, hogy az ILIÁ támadást indít Kirkuk városa ellen is. A város lakosai nyugodtan alhatnak!”

Resul elmondta, hogy az ILIÁ 100 terroristával készült a város ellen:

„Az volt a céljuk, hogy a város egy részét a hatalmukba kerítsék, majd az alvó sejtek segítségével fokozzák a támadást. Azonban tervüket meghiúsítottuk” - mondta.

Azt is hozzátette, hogy az ILIÁ célja a kirkuki támadással az lett volna, hogy megosszák és csökkentsék a szervezetre Moszulban nehezedő nyomást.

Resul elnökhelyettes az ILIÁ kezén lévő, Kirkuktól nyugatra fekvő Havidzsa visszafoglalásával kapcsolatban kijelentette:

„Amennyiben Moszult visszafoglaljuk, a kerület további megtisztítása csupán néhány órán át fog tartani.”



Még több hír