Oroszország nyilatkozott Törökországról

A Kreml sajtószóvivője kifejezte reményét, hogy folytatódik a két ország közötti együttműködés.

390108
Oroszország nyilatkozott Törökországról

Szocsiban tartott sajtótájékoztatót a Kreml sajtószóvivője, Dimitrij Peszkov. A szóvivő reagált Recep Tayyip Erdoğan sajtóban megjelent nyilatkozatára, aki azt mondta: közismertek az Oroszországgal való kapcsolataik, és Oroszországnak tudnia kell: ha emiatt az ügy miatt elveszíti egy olyan barátját, mint Törökország, mellyel oly sok területen működik együtt, nagyon sokat fog veszíteni.
Peszkov elmondta, hogy az orosz államfőt tájékoztatták a török köztársasági elnök szavairól. „Rendkívül értékesnek tartjuk a Törökországhoz fűződő kapcsolatainkat. Reméljük, hogy a két ország kapcsolata a két vezető által lefektetett és jóváhagyott tervek szerint halad a jövőben is” - mondta a szóvivő.
Hangsúlyozta, hogy az Oroszország és Törökország közötti kapcsolat mindkét országnak előnyös, és polgáraiknak is hasznára válik.
Peszkov azt is kiemelte, hogy Oroszország Szíriában folytatott légitámadásaival Törökország határait is védelmezi, és hozzájárul a határ menti területek egyensúlyának és biztonságának megőrzéséhez.
A szóvivő azt is megjegyezte, hogy az USA vezette nemzetközi koalíció eddigi légicsapásai az ILIÁ terrorszervezet ellen nem hoztak semmiféle eredményt.


Címkék:

Még több hír