Felmentette saját magát Izrael a gyerekgyilkosságban

Izrael "bűncselekmény hiányában" beszüntette a 4 palesztin gyermek halálának ügyében folytatott nyomozásért.

302737
 Felmentette saját magát Izrael a gyerekgyilkosságban

Az izraeli hadsereg írásos közleménye szerint a gázai tengerparton focizó gyerekekre rakétát kilövő pilóta "a helyzetnek megfelelően cselekedett", ezért a vizsgálatot bűncselekmény hiányában lezárták.
A Politikai Foglyok és Emberi Jogok Kutatóközpontjának igazgatója, Fuad al-Hafes AA hírügynökségnek elmondta: "Az izraeli hadsereg csak a világot akarta megtéveszteni azzal, hogy háborús bűn elkövetésében indított vizsgálatot. Ezzel próbálja a világ szemében felmenteni az általa elkövetett gyilkosságokat."
Hafes felszólította a palesztin kormányt, hogy az ügyet vigye a Nemzetközi Büntetőbíróság elé.
Az izraeli hadsereg 2014. július 17-én lőtt ki rakétát a tengerparton focizó kisgyerekekre. A támadásban 4, 9 és 11 év közötti gyermek meghalt, megsebesült. Az izraeli hadsereg a gyermekek meggyilkolását másodpercről-másodpercre nyomon követte kameráin
A megölt gyermekek unokatestvérek voltak, temetésükön palesztinok százai vettek részt.
Izrael 2014. július 7-én indított hadműveletet az évek óta blokád alatt tartott Gáza ellen. az 51 napon keresztül tartó támadásokban több mint 2.000 palesztin vesztette életét. Több mint 11 ezren megsebesültek, és sok ezer épület omlott össze vagy vált lakhatatlanná.


Címkék:

Még több hír