Figyelmeztette az ILIÁ-t egy síita vallástudós

Mukteda asz-Szadr iraki síita vallástudós intette az ILIÁ-t attól, hogy síremlékeket romboljanak le.

281685
Figyelmeztette az ILIÁ-t egy síita vallástudós

Mukteda asz-Szadr iraki síita vallástudós figyelmeztette az ILIÁ terrorszervezetet, akik azzal fenyegettek, hogy Bagdad, Nedzsef és Kerbela területén síremlékeket fognak lerombolni.
Szadr akkor adta ki írásos közleményét, miután napvilágot látott az ILIÁ videófelvétele, amelyen azzal fenyegetnek, hogy elfoglalják Bagdad, Nedzsef és Kerbela városát, és lerombolják az ott található síremlékeket. Közleményében azt írta: „Aki ezt teszi, az ebben a világban a sírját készíti elő, a Túlvilágon pedig a helyét a Pokolban. Ha kezet emelnek szent helyeinkre, oszladozó holttesteikkel fogjuk megtölteni az iraki földet. Komolyan kell vennünk ezt a fenyegetést, és harcosokat kell megbíznunk, akik a életük árán is megvédik szent helyeinket.”
Emellett az ILIÁ ellen harcoló síita csapatok szóvivője, Javad at-Tulajbavi az AA hírügynökségnek elmondta, hogy különleges csapatokat hoztak létre az ILIÁ fenyegetésének kivédésére. Nadzsaf és Kerbela védelmére 500 fős csapatot állítottak ki.
Miután az ILIÁ csapatai elfoglalták Ramadit, kiadtak egy videófelvételt, melyen azzal fenyegettek, hogy „benyomulnak Bagdadba, Nadzsafba és Kerbelába is, és lerombolják az ottani sírokat”.
Nadzsafban található Ali sírja, Kerbelában Husszeiné és Abbaszé, Bagdadban pedig Músza ibn Dzsafar imámé.


Címkék:

Még több hír