Menekülésre készülnek Aszad csapatai

Bassar Aszad erői elkezdték kiüríteni a hamai katonai repülőteret.

162564
Menekülésre készülnek Aszad csapatai

A hamai sajtóközpont szóvivője, Yezen Abu as-Sahd az AA hírügynökségnek tett nyilatkozatában elmondta, hogy a rezsim erői már három napja költözködnek a hamai katonai repülőtérről. A repülőgépeket és egyéb felszereléseket is egyelőre ismeretlen helyre szállítják át.
Abu Sahd azt is elmondta, hogy az Aszad-erők a repülőtér környékére aknákat telepítenek. Annak érdekében, hogy a felkelők előrenyomulását megakadályozzák, bombázással fenyegetik a környék lakóit.
Helyi aktivisták szerint a Hama és Homsz tartomány között fekvő hamai katonai repülőtér rendkívül fontos stratégiai szerepet tölt be. Ez az egyik központ, ahol a hadsereg által oly gyakran használt hordóbombákat készítik, és több száza tárolnak is belőlük.
A hamai légierő-központ is ezen a reptéren található, valamint itt zajlott a szíriai válság 2011-es kitörése óta a legnagyobb Aszad-ellenes tüntetés is.


Címkék:

Még több hír