Újabb kilenc falut foglalt vissza a pesmerga

A kurd haderő 9 moszuli falut foglalt vissza a terroristáktól

151996
Újabb kilenc falut foglalt vissza a pesmerga

A nemzetközi koalíciós erők légi támogatásával a kurd haderő, a pesmerga csapatai az iraki Moszul körzetében 9 további falut foglaltak vissza az Iraki és Levantei Iszlám Állam (ILIÁ) terrorszervezettől.
A pesmerga zummari parancsnoka, Rashid Hadzsi Ali elmondta, hogy szerdán a koalíciós erők légi támogatása mellett sikerült visszafoglalni a 9 iraki falut.
Az ILIÁ csapatai nem tudtak kitartani a pesmerga előrenyomulásával szemben, és Ali parancsnok elmondta, hogy szerdán csapatai súlyos csapást mértek az ellenségre, súlyos veszteségeket okoztak és visszavonulásra kényszerítették.
Ali hozzátette, hogy három fronton indítottak támadást, amelyet tovább folytatnak, és a Shangal-Sinun, valamint Telafer közötti út is a pesmerga ellenőrzése alá került.
Miután a pesmerga visszafoglalta a szíriai határ közelében lévő Szindzsar hegy körzetét, ahová jazidiak ezrei menekültek a terroristák elől, az ILIÁ által elfoglalt tartományi központ visszafoglalását tűzte ki célul.


Címkék:

Még több hír