150 nőt végzett ki az ILIÁ

Az Iraki Emberi Jogi Minisztérium bejelentése szerint Fallúdzsában az ILIÁ 150 nőz végzett ki.

151430
150 nőt végzett ki az ILIÁ

Az Iraki és Levantei Iszlám Állam terrorszervezet az iraki Fallúdzsa városában 150 nőt végzett ki azért, mert nem voltak hajlandók feleségül menni a terrorszervezet tagjaihoz.
Az Iraki Emberi Jogi Minisztérium írásos közleménye szerint az ILIÁ Fallúdzsa területén számos kivégzést hajtott végre, az áldozatokat a város különböző pontjain tömegsírokban földelték el.
A szervezet a város egyik mecsetét börtönné alakította, és rengeteg letartóztatott nőt és férfit tartanak fogva. A közlemény szerint 150 nőt, akik közül néhányan várandósak voltak, azért végeztek ki, mert nem voltak hajlandók a fegyveres terroristákhoz feleségül menni.
A közlemény arra is kitér, hogy Anbar tartomány Hadisze kerületében több száz helyi lakost kényszerítettek halálos fenyegetéssel arra, hogy otthonaikból elmeneküljenek. A szóban forgó családok elhagyták otthonaikat, és kénytelenek voltak a sivatagba menekülni. A menekülés közben a rettenetes körülmények miatt több tucat gyermek halt meg.


Címkék:

Még több hír