Új korszag kezdődik Athénnal

A Görögországban látogatást tett Davutoğlu szerint új korszak kezdete érkezett el.

139096
Új korszag kezdődik Athénnal

Ahmet Davutoğlu miniszterelnök a Török-Görög Legmagasabb Együttműködési Tanács (YDIK) ülését követően közös sajtótájékoztatót tartott Antonis Samaras görög miniszterelnökkel.
Davutoğlu köszönetet mondott görög kollégájának vendégszeretetéért és az ülésen lezajlott baráti gondolatcseréért.
A YDIK ülését első ízben 2010-ben rendezték meg Athénban, amely az elismerés mellett elég nagymértékű csodálkozást is kiváltott a térség és a világ több országában. Davutoğlu szerint az, hogy a két ország között évtizedeken át húzódó feszültséget követően egy magas szintű szervezet ülésén találkozott, hatalmas üzenet és példa a két népnek, Európának és az egész világnak egyaránt. „Törekvéseink eddig sikeresek voltak, és a továbbiakban is ebben a szellemben szeretnénk folytatni” – mondta Davutoğlu. Hozzátette, hogy sikerült ledönteni a köztük lévő pszichológiai akadályt – amikor a miniszterek beszéltek, nem kellett folyton azon gondolkodniuk, hogy vajon hogyan érti mondanivalójukat a másik fél.
A török miniszterelnök hangsúlyozta, hogy most már úgy lehet tervezni a két országgal kapcsolatban, mintha egy földrajzi egység lennének, és szükség van a két ország közös stratégiai fejlesztésére. Törökország Görögország Ázsiára nyíló kapuja, Görögország pedig Törökország Európára nyíló kapuja, mondta Davutoğlu. Ezen kívül a két ország között energiaügyi kapcsolat is van, a TANAP és a TAP projekt keretében létrejött kapcsolatok a miniszterelnök szerint nagy megelégedéssel tölti el Törökországot. 20 évvel ezelőtt senki sem gondolta volna, hogy egy ilyen közös e nergiaprojekt létrejöhet a két ország kölcsönös megelégedésére.
Kétségtelen, hogy a két ország között vannak véleménykülönbségek, azonban nincs a világon két olyan szomszédos ország, amelynek véleménye teljes mértékben megegyezne, tette hozzá a török miniszterelnök. „Nem az a lényeges, hogy a véleményünk teljes mértékben megegyezzen. Az a lényeg, hogy hogyan állunk hozzá a véleménykülönbségekhez, milyen módszerrel, megfogalmazással próbáljuk megoldani” – mondta Davutoğlu.
A ciprusi kérdést is érintő Davutoğlu így zárta szavait: „Reméljük, hogy tárgyalásaink a ciprusi kérdésben is minél előbb sikerrel járnak. Rendkívül pozitív fejleményeket láthattunk, és a tárgyalások továbbra is folytatódnak. A kelet-földközi tengeri és égei-tengeri területekkel kapcsolatban a közös érdekeinket előtérbe helyezve közeledünk egymáshoz. A lehető legrövidebb időn belül kétoldalú tárgyalást fogunk szervezni a témával kapcsolatban.”


Címkék:

Még több hír