Az ILIÁ 38 fegyveresét ölték meg

Az iraki hadsereg és a nemzetközi koalíció csapatai közös támadást indítottak

160593
Az ILIÁ 38 fegyveresét ölték meg

Abdulemir az-Zaidi hadműveleti parancsnok elmondta, hogy a hadsereg Anbar térségében, al-Azim település közelében légi csapást intézett az ILIÁ állásai ellen, melynek során a terrorszervezet 28 fegyveresét ölték meg, 6 járművet használhatatlanná tettek, és súlyos károkat okoztak a terrorszervezetnek, valamint sikerült a területen telepített 10 robbanószerkezetüket is megsemmisíteni.
Ugyanakkor a koalíciós erők Falludzsában indított támadásában 10 terrorista vesztette életét.
Emellett a Szindzsar hegység fegyveres jazidi csapatainak parancsnoka, Nevaf Hadida Szindzsari elmondta, hogy a jazidi csapatok a kurd haderő, a pesmerga támogatásával összecsapott az ILIÁ erőivel, és három orvlövészüket megölték.
Irakban, ahol egy ideje már dúlnak a hatalmi harcok, az ILIÁ fegyveres csapatai júniustól több területet elfoglaltak, elsőként Moszul térségében. Az ország különböző részein azóta is zajlanak a harcok a terrorszervezet és a kormányerők között. Az utóbbi időben az USA vezette nemzetközi koalíció és az iraki hadsereg közösen intéz légi csapásokat az ILIÁ állásai ellen.


Címkék:

Még több hír