Csak Törökország segíti a türkméneket

Nyilatkozott az Iraki Türkmén Front szóvivője.

136636
Csak Törökország segíti a türkméneket

Az Iraki Türkmén Front szóvivője, Ali Mehdi elmondta, hogy Törökország az egyetlen ország, amely segítséget nyújt az iraki türkmén menekülteknek.

 


Mehdi szomorúságát és csalódottságát fejezte ki, hogy annak ellenére, hogy az ENSZ komoly anyagi forrásokkal rendelkezik, egyetlen menekülttábor kialakításában sem nyújtott segítséget: „Az ENSZ 5 milliárd dolláros segélyt kapott menekülttáborok kialakítására, és egyes földterületeket meg is vásárolt erre a célra, de aztán a szervezet végül nem tett semmit.” – mondta Mehdi.
Az Iraki és Levantei Iszlám Állam (ILIÁ) terrorszervezet támadásai miatt június óta mintegy 400 ezer türkmén kényszerült otthona elhagyására, a menekültek többsége Moszul központjának, Moszul telaferi térségének és Szalahaddin tartomány Tuzhurmatu kerületének lakói közül került ki.
Mehdi elmondta, hogy Törökország segítségével Karkuk város közelében menekülttábort alakítottak ki, ahol 600, egyenként 3 család elszállásolására alkalmas épületet húztak fel.
Mehdi hangsúlyozta, hogy a Török Köztársaság Miniszterelnöki Hivatalának Katasztrófavédelmi Igazgatósága (AFAD) gondoskodik a tábor lakóinak minden szükségletéről, a befejezés előtt álló tábor a következő napok során fogadja a menekülteket.


Címkék:

Még több hír