Templomokba menekülnek az iraki keresztények

83873
Templomokba menekülnek az iraki keresztények

A Moszul Hamdanije kerületéből elmenekült keresztény családok egy része Erbil Ankawa kerületében, a József templomban rendezkedett be. A többórányi menekülés után Erbilbe érkezett családok elmondták: szomorúak és kétségbeesettek, amiért el kellett hagyniuk házaikat. Az asszonyok, akik nem tudták visszatartani könnyeiket, sírva mondták: egyetlen vágyuk, hogy a harcok véget érjenek.
Egyikük, Maria Defne elmondta: „Nem tudjuk, mi lesz velünk, hová fogunk menni. Nincs útlevelünk, külföldre nem mehetünk. Teljesen tehetetlenek vagyunk.”
Yuhanna Yusuf hozzátette, hogy rendkívül rossz körülmények között élnek: „A kislányom öt napja beteg. Semmit nem tudok tenni. A házunk, minden holmink odaveszett. Folyton csak menekülünk. Június elején elhagytuk Moszult, Karakuşba mentünk. Ott béreltünk egy házat, letelepedtünk. De az ILIÁ elért Karakuşba is, innen is menekülnünk kellett. Nagyon nagy szükségünk lenne segítségre…” – mondta.


Címkék:

Még több hír