Harcok folynak az ILIÁ és a kurd haderő között

Erbiltől 40 kilométernyire zajlanak az összecsapások.

82352
Harcok folynak az ILIÁ és a kurd haderő között

Irakban, Erbiltől 40 kilométerre délnyugatra súlyos összecsapások zajlanak az Iraki és Levantei Iszlám Állam (ILIÁ) terrorszervezet és a kurd haderő, a pesmerga csapatai között.
Emellett tovább az iraki hadsereg és az ILIÁ csapatai közötti harcok is.
Az iraki hadsereg anbari műveleti parancsnoka, Rashid Falih altábornagy azt nyilatkozta: „A hadsereg és a rendőrség, fegyveres törzsi csoportok segítségével ma reggel hadműveletet indított az ILIÁ kezén lévő Ramadi Al-Vaisa és Al-Hamidiyya térségei ellen. A területen súlyos harcok folynak, az összecsapásokban eddig az ILIÁ 35 fegyverese vesztette életét.”
Falih szerint a harcokban 4 katona, 3 rendőr és 2 törzsi fegyveres is megsebesült, a szóban forgó területet sikerült megtisztítani a fegyveres csoportoktól.
Irakban, ahol egy ideje már zajlanak a fegyveres harcok, és számos helyen nem tisztázott a hatalmi helyzet sem, az Iraki és Levantei Iszlám Állam (ILIÁ) terrorszervezet fegyveresei és egyes szélsőséges militáns csoportok Moszul, Tikrit, Bakuba és Telafer városok mellett Anbar tartomány Al-Kaim, Rawah, Anah, Ratbah és Hadisa kerületeit is elfoglalta. A folyamatosan zajló harcok miatt mintegy egymillió iraki civil kényszerült arra, hogy lakhelyét elhagyja.


Címkék:

Még több hír