Elraboltak egy újságírót és az édesapját

118370
Elraboltak egy újságírót és az édesapját

Az ILIÁ fegyveresei egy moszuli házat rohantak le.
Helyi forrásokból származó információk szerint az Iraki és Levantei Iszlám Állam (ILIÁ) terrorszervezet fegyveresei Fadil al-Hadidi (54) újságíró Moszul déli részén, Vadi Hadzsar közelében lévő házát támadták meg, és az újságírót édesapjával együtt elrabolták.
Irakban, ahol egy ideje már zajlanak a fegyveres harcok, és számos helyen nem tisztázott a hatalmi helyzet sem, az Iraki és Levantei Iszlám Állam (ILIÁ) terrorszervezet fegyveresei és egyes szélsőséges militáns csoportok Moszul, Tikrit, Bakuba és Telafer városok mellett Anbar tartomány Al-Kaim, Rawah, Anah, Ratbah és Hadisa kerületeit is elfoglalta. A folyamatosan zajló harcok miatt mintegy egymillió iraki kényszerült arra, hogy lakhelyét elhagyja.
Az ILIÁ Irak nyugati és észak-nyugati területeinek nagy részét már elfoglalta, és kijelentette, hogy egészen Bagdadig fognak előrenyomulni. A terrorszervezet a nekik nem engedelmeskedő szunnitákat és az összes síitát vette célba, és támadásaik rengeteg halálos áldozatot követeltek, így az iraki síiták legnagyobb vallási tekintélye, al-Uzma Ali Husszein Szisztani ajatollah „dzsihád fatvát” adott ki ellenük.


Címkék:

Még több hír