Török gyerekeket lát vendégül a szervezőbizottság
Az augusztusban sorra kerülő budapesti atlétikai világbajnokság szervezőbizottsága 23 gyereket hívott meg a fővárosba Türkiye földrengés sújtotta térségéből
A kezdeményezést abból az alkalomból hirdették meg, hogy ezen a hétvégén zajlik Isztambulban a fedett pályás Európa-bajnokság, amely az első nagy nemzetközi sportesemény Türkiyében a február eleji, több mint 40 ezer áldozatot követelő természeti katasztrófa óta.
A szervezők közleménye szerint a romba dőlt városokból érkező török gyerekeknek szóló meghívót Gülsen Karanis Eksioglu, Türkiye budapesti nagykövete vette át a napokban Schmidt Ádám kormánybiztostól és Németh Balázstól, a Budapest 2023 Zrt. vezérigazgatójától.
"Hiszünk a sport erejében, amely képes összekötni a világ különböző pontjain élőket és segíthet túljutni a legnehezebb időszakokon. Azzal, hogy meghívjuk a gyerekeket a budapesti világbajnokságra, szeretnénk különleges élményben részesíteni őket, és bízunk benne, hogy a nálunk töltött élményekkel teli napok segítik majd a lelki sebek gyógyulását" - mondta Schmidt Ádám, sportért felelős államtitkár.
A természeti katasztrófa miatt számos sportesemény elmaradt Türkiye az elmúlt hetekben. Az isztambuli fedett pályás atlétikai Európa-bajnokság az első nagy nemzetközi viadal, amelynek vállalták a megrendezését a törökök.
"Minden elismerést megérdemelnek a szervezők, hogy a négy héttel ezelőtti földrengés és a rendkívül nehéz körülmények ellenére vendégül látják Európa legjobb atlétáit. Mi ezúttal megfigyelőként érkeztünk Isztambulba, és személyesen is elhoztuk a szerencsétlenül járt gyerekek meghívásáról szóló hírt" - mondta Németh Balázs.
A magyar kezdeményezést a Nemzetközi Atlétikai Szövetség vezetői is üdvözölték. A török fél által kiválasztott 23 gyerek és kísérőik az augusztusi világbajnokság szervezőbizottságának támogatásával jutnak majd el Budapestre, ahol lehetőségük lesz megismerkedni a várossal, és kilátogatnak Magyarország történetének legnagyobb sporteseményére.
Forrás: MTI
Még több hír
A Fenerbahçe megőrzi helyét
Lezárult az 5. forduló a Trendyol Süper Ligában, török élvonalbeli labdarúgó-bajnokságban.