Ismét Isztambulban a Forma-1

Ismét visszatér Isztambulba a Forma-1 futama.

711001
Ismét Isztambulban a Forma-1

Legutóbb 2012-ben szerepelt Isztambul a versenynaptárban, de a 6 éves szünet után ismét rendeznek futamot Isztambulban.

Recep Tayyip Erdoğan köztársasági elnök a köztársasági elnöki palotában fogadta a Formula 1 ügyvezető igazgatóját, Chase Careyt.

A sajtónyilvánosság kizárásával zajló fogadáson jelen volt Akif Çağatay Kılıç ifjúsági és sport miniszter, valamint a köztársasági elnöki hivatal szóvivője és főtitkár-helyettese, İbrahim Kalın is.

A találkozó után már biztosra vehető, hogy Isztambul ismét szerepel a jövő évi versenynaptárban, mert az információk szerint a tárgyalás rendkívül kedvezően alakult.

A 130 országban élőben közvetített Forma-1 az egész világ egyik legnézettebb élő sportközvetítése.

Több millió dolláros értéket képvisel a rendező országoknak bemutatásuk és megismertetésük által.

A Forma-1 vezetése idén változott meg és került az amerikai Liberty Media kezébe.

A változást követően számos lépést tettek a versenysorozat javítása érdekében.



Még több hír