A Fenerbahçe legyőzte a Bragát

A Fenerbahçe 1-0-ra legyőzte a Bragát az UEFA-kupa nyolcaddöntőjében

448658
A Fenerbahçe legyőzte a Bragát

A Fenerbahçe az UEFA Európa-kupa legjobb 8 közé jutásért folyó mérkőzésén a portugál Braga csapatával került szembe. A Kadıköyben játszott mérkőzésen a török csapat 1-0-s győzelmet aratott portugál ellenfele ellen.

A mérkőzés első félidejében egyik csapatnak sem sikerült gólt rúgnia, a szünetben a játékosok 0-0-s állásnál vonultak az öltözőbe. A második félidő is sokáig gólesemény nélkül telt, míg végül a mérkőzés 82. percében a Fenerbahçe Mehmet Topal góljával megszerezte a vezetést. A török középpályás a labdát a pálya középső harmadában megszerezve gyorsan jutott el egészen a büntetőterület széléig, ahonnan az egyébként mindkét lábával kitűnően lövő játékos bal lábbal rúgta be a Fenerbahçe első – és egyben egyetlen – gólját.

A mérkőzés állása a hátralévő néhány percben sem változott. Amikor Clément Turpin játékvezető lefújta a mérkőzést, a két csapat a Fenerbahçe 1-0-s győzelmével vonult le a pályásról.

Ezzel a török csapat megőrizte immár a 7. mérkőzés óta tartó veretlenségét Európában.



Még több hír