A szezon nyolcadik győzelmét aratta Hamilton

A Forma1 14. futamában ismét a Mercedes pilótája, Lewis Hamilton állhatott a dobogó legfelső fokára

392682
A szezon nyolcadik győzelmét aratta Hamilton

A Forma1 Világbajnokság 14. futama, a Japán Grand Prix ismét a brit Hamilton győzelmét hozta el.
A versenyt Szuzuka 5.807 méter hosszú pályáján futották, ahol a versenyzőknek 53 kört kellett megtenniük.
A Mercedes német pilótája, Nico Rosberg rajtolhatott a pole pozícióból, ám a rajtot követően nem tudta megőrizni első helyét, és a negyedik helyre esett vissza. A második sorból rajtoló Hamilton a rajt után megelőzte csapattársát, és az élre állt. A második helyet a Ferrari német versenyzője, Sebastian Vettel, a harmadik helyet a Williams-Mercedes finn pilótája, Valtteri Bottas szerezte meg.
A verseny egész ideje alatt ez a négy pilóta küzdött az első helyért. A bajnokságot vezető Hamilton a körök során egyre növelte előnyét, maga mögött hagyta a másik három versenyzőt. Rosberg, bár sikeresen megelőzte Bottast és Vettelt, elvesztett első helyét már nem tudta visszaszerezni, és másodiknak futott be.
Hamilton 1:28:508 eredménnyel végzett az első helyen, a szezonban 8., karrierje során 41. győzelmét aratva. Rosberg 18:964 másodpercet kapott csapattársától, a négyszeres világbajnok Vettel 20:850 másodperccel maradt le tőle.
A pilóták versenyében Hamilton 277 ponttal áll az élen, Rosberg 229 ponttal a második, Vettel 218 ponttal a harmadik.
A Forma1 Világbajnokság október 11-én folytatódik Oroszországban.
Hamilton beérte Sennát
41. győzelmével Hamilton utolérte a legendás világbajnok, a brazil Ayrton Senna teljesítményét, aki ugyanennyi győzelmet aratott karrierje során.
A Forma1 történelmében 91 első helyezésével a német Michael Schumacher vezeti az eredménylistát. Őt 51 győzelmével a francia Alain Prost, 42 győzelemmel pedig Vettel követi.

Az első 10 helyezett a 14. futamon
1. Lewis Hamilton (Mercedes)
2. Nico Rosberg (Mercedes)
3. Sebastian Vettel (Ferrari)
4. Kimi Raikkonen (Ferrari)
5. Valtteri Bottas (Williams-Mercedes)
6. Nico Hulkenberg (Force India-Mercedes)
7. Romain Grosjean (Lotus Mercedes)
8. Pastor Maldonado (Lotus Mercedes)
9. Max Verstappen (STR Renault)
10. Carlos Sainz (STR Renault)
A világbajnokság állása:
Pilóták:
1. Lewis Hamilton (UK): 277 pont
2. Nico Rosberg (Németország): 229
3. Sebastian Vettel (Németország): 218
4. Kimi Raikkonen (Finnország): 119
5. Valtteri Bottas (Finnország): 111
Csapatok:
1. Mercedes: 506
2. Ferrari: 337
3. Williams: 208
4. Red Bull: 139
5. Force India: 77


Címkék:

Még több hír