Öt ország verseng a 2024-es olimpiáért

Los Angeles, Hamburg, Róma, Budapest és Párizs is magának szeretné az olimpiai játékok rendezési jogát.

351696
Öt ország verseng a 2024-es olimpiáért

A 2024-es nyári olimpiai játékok rendezési jogára pályázó városok listáját hivatalosan is bejelentették.
A Nemzetközi Olimpiai Bizottság (IOC) internetes oldalán megjelent közlemény szerint Los Angeles, Hamburg, Róma, Budapest és Párizs is szeretne az olimpia házigazdája lenni.
Az IOC azt is bejelentette, hogy 1,7 milliárd dollárral támogatja az olimpiát megrendező várost.
Az IOC elnöke, Thomas Bach elmondta, hogy nagyszerű városok pályáztak az olimpia rendezési jogára: "Örömmel fogadtuk mind az öt csodálatos város pályázatát" - hangsúlyozta.
A rendezési jogot elnyerő város nevét 2017. szeptemberében, az IOC 130., Peruban rendezendő kongresszusán hozzák nyilvánosságra.
A jelöltek státuszának augusztusban történt megváltoztatása után az összes pályázó ország bejutott a döntő, végső szavazásba. Az előselejtezők után csak a legesélyesebb jelöltek maradhattak versenyben.


Címkék:

Még több hír