Megkezdődik a Tour de France

A legrangosabb országúti kerékpárversenynek számító rendezvényt idén 102. alkalommal szervezik meg.

331631
Megkezdődik a Tour de France

Az országúti kerékpárosok legnagyobb megmérettetése, a Tour de France szombaton rajtol el 102. alkalommal.
Az olasz és spanyol „grand tour” mellett a három legrangosabb kerékpárverseny egyikét 1903 óta megrendezett versenyre július 4-26 között kerül sor.
102 éves történelme során most 21. alkalommal rajtol el a verseny más városból. A 23 napon át tartó, 3.360 kilométeres verseny a hollandiai Utrecht városából indul, és a 3-4. etap során belga földön is halad, mielőtt hazájába, Franciaországba visszatérne.
A verseny során 9 etap síkon, 3 dombos, 7 pedig hegyi terepen halad a verseny során egy egyéni időfutam lesz, a verseny első napján, mindössze 13,7 kilométeres távon.
Az utolsó héten a 4 etap a párizsi utolsó etap előtt nehéz hegyi szakaszokat tartalmaz, ahol a versenyzőknek meg kell mászniuk a 13,8 kilométeres igen kemény emelkedőjéről híres Alpe d'Huez-t is.
A SZAKASZOK
1. szakasz: július 4, szombat, Utrecht (Hollandia) – Utrecht 13.7 km
2. szakasz: július 5, vasárnap, Utrecht – Neeltje Jans (Hollandia) 166 km
3. szakasz: július 6, hétfő, Antwerp (Belgium) – Huy 154 km
4. szakasz: július 7, kedd, Seriang (Belgium) – Cambrai 221 km
5. szakasz: július 8, szerda, Cambrai – Amiens 189 km
6. szakasz: július 9, csütörtök, Amiens – Le Havre 191 km
7. szakasz: július 10, péntek, Livarot – Fougeres 190 km
8. szakasz: július 11, szombat, Rennes – Mur-de-Bretagne 179 km
9. szakasz: július 12, vasárnap, Vannes – Plumelec 28 km
10. szakasz: július 14, kedd, Tarbes – La Pierre Saint-Martin 167 km
11. szakasz: július 15, szerda, Pau – Cauterets 188 km
12. szakasz: július 16, csütörtök, Lannemazen – Plateau de Beille 195 km
13. szakasz: július 17, péntek, Muret – Rodez 200 km
14. szakasz: július 18, szombat, Rodez – Mende-Montée Laurent Jalabert 175 km
15. szakasz: július 19, vasárnap, Mende – Valence 182 km
16. szakasz: július 20, hétfő, Bourg-de-Péage – Gap 201 km
17. szakasz: július 22, szerda, Digne-les-Bains – Pra-Loup 161 km
18. szakasz: július 23, csütörtök, Gap – Saint-Jean-de-Maurienne 185 km
19. szakasz: július 24, péntek, Saint-Jean-de-Maurienne – La Toussuire 138 km
20. szakasz: július 25, szombat, Modane – L'Alpe d'Huez 110 km
21. szakasz: július 26, szombat, Sevres – Champs-Élysées, Párizs 107 km


Címkék:

Még több hír