Hamilton lett a bajnok

Lewis Hamilton nyerte meg a Formula 1 világbajnokságot

203017
Hamilton lett a bajnok

A Formula 1 Világbajnokság 19., egyben utolsó futamát, az Abu Dhabi Grand Prix-t a Mercedes csapatának brit versenyzője, Lewis Hamilton nyerte.
Ezzel Hamilton pályafutásának második világbajnoki címét szerezte meg. A brit pilóta remekül versenyzett, már a rajtnál megelőzte riválisát, Nico Rosberget, akinek autója meghibásodott, és bár célba tudott érni, pontot nem szerzett.
"Nagyszerű érzés, mintha csak életemben először nyertem volna meg a világbajnokságot. Úgy érzem, hogy áldott vagyok. Már a rajt nagyon jól sikerült, az élre kerültem, az autó tökéletesen működött. Nico nagyon keményen küzdött egész évben. 1997-ben találkoztam vele először, és már akkor azt mondtuk, hogy milyen jó lenne egyszer a Forma 1-en is egy csapatban vezetni. Emberi nagyságát mutatja, hogy az előbb feljött hozzám gratulálni. Nico tényleg remekül versenyzett ebben az évben" – nyilatkozta az eredményhirdetésnél Hamilton.


Címkék:

Még több hír