A török sajtószemle

A török sajtó összefoglaló.

2139330
A török sajtószemle

A Hürriyet az “Erdoğan: Konstruktív megbeszélést folytattunk Micotákiszszal” címmel adja hírül, hogy Recep Tayyip Erdoğan elnök Ankarában fogadta Kiriákosz Micotákisz görög miniszterelnököt. A megbeszélést követően közös sajtótájékoztatót tartott a két vezető. Erdoğan elnök a beszédében elmondta: “Konstruktív megbeszélést folytattunk. A problémákat párbeszéd útján fogjuk megoldani.” Micotákisz azt mondta: "Görögország támogatja Türkiye európai uniós tagságához való hozzájárulást."

A Yeni Şafak az “Erdoğan válasza Micotákisznak a 'Hamasz'-ra vonatkozó kifejezésére” címmel tudósít arról, hogy miután Micotákisz görög miniszterelnök terrorszervezetnek nyilvánította a Hamaszt, Erdoğan elnök azon nézetét fejezte ki, hogy a Hamasz nem terrorszervezet, hanem olyan szervezet, amely megvédi a területeit. Erdoğan hozzátette, hogy több mint ezer Hamasz-tagot kezelnek Türkiyében.

A Star a “Tunéziai történész dicsérte Erdoğant” címmel közzéteszi, hogy Abdülcelil Temimi professzor tunéziai történész, aki a török és oszmán területen végzett tanulmányaival emelkedik ki, kijelentette, hogy Erdoğan elnök kivételes személyiség. „Erdoğan Türkiye és az iszlám világ büszkesége. Ha az emberek tudnák, hogy Erdoğan eszméi és elméletei milyen nagy értéket képviselnek, nem hinnék el.”

A Haber Türk az “Növekszik a bizalom Türkiye gazdasági programja iránt” címmel arról számol be, hogy erősödik a Türkiye gazdasági programjába vetett bizalom, emellett növekszik a külső finanszírozáshoz való hozzáférés. Mehmet Şimşek pénzügyminiszter kijelentette, hogy Türkiye devizatartaléka tovább javul a külföldi finanszírozás beáramlásának pozitív kilátásaival.

A Sabah az “A Tombik döner a legjobb szendvics a világon” címmel arról szól, hogy a török konyha egyesíti a világ legnépszerűbb ízeit. A Taste Atlas, a világ ízeit rangsoroló online útikalauz felsorolta a legjobb szendvicseket, a lista első helyén pedig a török tombik döner áll. Sőt, a lista első húsz helyezettje között más török ízek is szerepelnek.



Még több hír