A török sajtószemle

Összefoglalója a török napilapokban megjelent híreknek.

1937942
A török sajtószemle

A Vatan a "Türkiye üzenetet küldött Svédországnak a NATO-tagságról" címmel adja hírül, hogy a Nemzetbiztonsági Tanács Beştepe-ben ült össze Recep Tayyip Erdoğan köztársasági elnök elnökletével. A találkozó után kiadott nyilatkozatban felszólították Svédországot, hogy azoknak, akik csatlakozni akarnak a NATO-hoz, teljesíteniük kell kötelezettségeiket. A NATO-tagság érdekében Türkiye azt akarja, hogy Svédország hagyjon fel a terrorista szervezeteknek nyújtott támogatásával, és kötelezettségvállalásainak eleget téve adja ki a terroristákat.

A Hürriyet a “Çelik: Türkiye elleni ellenségeskedés áll a provokációja mögött” címmel ismerteti, hogy az Igazság és Fejlődés Pártjának (AK Párt) szóvivője, Ömer Çelik szerint az Erdoğan elnökkel és Türkiyével szembeni ellenségeskedés áll a botrányos svédországi Korán-égetési provokáció mögött. Çelik kijelentette, hogy a provokáció náci mentalitás volt.

A Star a “Finnország feloldja a Türkiyével szembeni fegyverembargót” címmel arról tájékoztat, hogy Svédország után Finnország is lépéseket tett a fegyverembargó feloldása érdekében, amely egyike azoknak a feltételeknek, amelyeket Türkiye szabott a svéd és finn NATO-csatlakozáshoz. A finn védelmi minisztérium származású nyilatkozatban bejelentették, hogy feloldották a Türkiyével szembeni fegyverembargót.

A Yeni Şafak az “Altun felhívással fordult Elon Muskhoz” címmel közzéteszi, hogy Fahrettin Altun kommunikácós igazgató, aki emlékeztetett, hogy egykor titkos cenzurát alkalmaztak Türkiyében, felhívást intézett a Twitter igazgatóságához és Elon Muskhoz. Altun azt fejezte ki: ‘Magyarázzák meg, hogy a múltban milyen beavatkozások történtek Türkiye politikai életébe a Twitteren keresztül. Mutassa be, hogy milyen titkos cenzúrát alkalmaztak Recep Tayyip Erdoğan elnök és a mi közösségi média fiókjainkkal szemben.’

A Sabah a “Kihirdetik a világűrbe induló jelölteket” címmel arról számol be, hogy Mustafa Varank ipari és technológiai miniszter bejelentette, hogy Erdoğan köztársasági elnök a közeljövőben közzéteszi a világűrbe induló jelöltek névsorát. A projekt keretében két űrutas-jelöltet választottak. Az egyik jelölt részt vesz Türkiye első emberes űrmissziójában, és azt küldik a Nemzetközi Űrállomásra.



Még több hír