Török Sajtószemle

Hürriyet "Nagyon büszke vagyunk rád, Merve"

1486089
Török Sajtószemle

Sabah "Líbiáról tárgyalt Erdoğan és Serrac "

Recep Tayyip Erdoğan köztársasági elnök fogadta Faiz Es-Serrac líbiai egyeztető kormány elnökét.A líbiai fejleményekről, a kétoldalú kapcsolatokról és térségi kérdésekről esett szó.

Hangsúlyt nyert az, hogy tovább tart a Törökország és Líbia ENSZ által elismert legitim kormánya közötti együttműködés.

Vatan "Minden kihágás ellenére Törökország a párbeszéd mellett áll, s azt várják a többi baráti és szövetséges országtól, hogy objektívek legyenek a témában! "

„Viszont mindenkinek tudnia kell: semmilyen körülmények között nem adjuk fel jogainkat. Vannak, akik több ezer kilométerről idejönnek, hogy udvariatlanságot kövessenek el, azt állítják, hogy jogaik vannak, az őrangyal szerepét játsszák. Ezt nem fogadhatjuk el. Jönnek, és úgy fognak elmenni, ahogy jöttek” így áll a honvédelmi minisztérium nyilatkozatában.

Star "A török külügyminisztérium nagyon reagált Koszovóra"

A török külügyminisztérium nyilatkozata szerint Törökország szempontjából nagy csalódás azt hallani, hogy a koszovói illetékesek nagykövetséget nyitanak Jeruzsálemben annak ellenére, hogy ellenzi a nemzetközi jogot, és ez nagy akadályt jelentene Koszovó előtt, hogy elismerjék őt a nemzetközi téren.

Yenişafak " Törökország borból lítiumot állít elő. "

Az űripartól a nukleáris centrálon át mobiltelefonig számos téren használható lítium az Európai Unió stratégia listáján szerepel.

Hürriyet "Nagyon büszke vagyunk rád, Merve"

A Bilkent-egyetem zenei és művészeti karara teljes ösztöndíjjal járt Merve Başoğlu Franciaországban a Nice-egyetemet három év alatt elvégezte, és Başoğlu a Strazburgi Zeneakadémia híres furulyaművésze egyik tanítványa lett.



Még több hír