Török Sajtószemle

Haber Türk: “Erdoğan: az Ayasofya  továbbra is imahely lesz’

1463017
Török Sajtószemle

Yeni Şafak: “Erdoğan telefonon beszélt Putyin orosz államfővel”

A Kommunikációs Elnökség által kiadott nyilatkozat szerint, a két vezető kiáll a török-orosz kapcsolatok erősítése mellett, a tárgyaláson a kétoldalú kapcsolatok erősítésére irányuló lépések, az Azerbajdzsán és Örményország között kialakult feszültség, főleg Szíria és Líbia körül kialakult válság, és a regionális események kerültek szóba.

Erdoğan és Putyin megegyezett egymással a kétoldalú kapcsolatok erősítésében, és a párbeszéd folytatása témájában.

Haber Türk: “Erdoğan: az Ayasofya  továbbra is imahely lesz’

Erdoğan kijelentette: Törökország szuverén jogai használatának legutóbbi bizonyítéka az Ayasofya újbóli megnyitása, s rámutatott: akkor senki tartotta fontosnak a vitát, mikor mecsetből múzeummá alakították.

Star: “Görög pap: ha törökök nem lettek volna, senki sem védte volna meg ennyire”

Evangelos Papanikolaou görög pap elmondta, hogy törökök nagyon jól védik meg az Ayasofyát A Krétai szigeten törökök egyetlen kolostort és templomot zártak be, de ezzel szemben Görögországban számos kolostort és templomot zártak be.

“ Ha törökök nem lettek volna, akkor kik védték volna meg az Ayasofyát? így fogalmazott a görög pap.

Hürriyet: “Albayrak: a török gazdaság egyre javul”

Berat Albayrak kincstárügyi miniszter elmondta, hogy a török gazdaság lépésről lépésre javul.  A bizalmi index júliusban a szolgáltató szektorban 20,2 %-kal, a nagybani kereskedelemben 9,6 %-kal, az építőszektorban 11,6 %-kal nőtt.

Vatan: “Rekordokat döntött az isztambuli tőzsde

Az isztambuli tőzsde megdöntette a mindenidők rekordját úgy, hogy elérte az 1.323,16 pontot.



Még több hír