Török Sajtószemle

Hürriyet: Ömer Çelik üzenetet adott a migránsválságról

1328810
Török Sajtószemle

Vatan: Erdoğan fontos nyilatkozatai

Recep Tayyip Erdoğan köztársasági elnök beszélt a 2019-es Fuat Sezgin Év záróünnepélyén.   A belföldi autógyártásról nyilatkozó Erdoğan köztársasági elnök elmondta, hogy  pénteken lesz az autóterv bemutatója.

Hürriyet: Ömer Çelik üzenetet adott a migránsválságról

“ Ettől kezdve a menekültválság a szövetségeinknek is kérdése lesz. Figyelmeztetjük a nemzetközi társadalmat. Törökország egyedül nem képes ezt magára vállalni. “ jelentette be Ömer Çelik az Igazság és Fejlődés Pártja (AK Parti) igazgatótestülete értekezlete után.

Star: “Törökország nagyon reagált a Szaúd-Arábiában zajlott 'Kaşıkçı' perrel kapcsolatos határozatra

A Török Külügyminisztérium szóvivője, Hami Aksoy bejelentette, hogy Cemal Kaşıkçı szaúdi újságíró meggyilkolásával kapcsolatban Szaúd-Arábiában bíróság által köztudomásra hozott határozat nem elégíti ki az elvárásokat.  “A Törökország területein elkövetett gyilkosság felderítése és a felelősek megbüntetése nemcsak jogi, hanem lelkiismereti felelősség és kötelezettség. Ezúttal megismételjük az elvárásainkat.” jelezte Aksoy külügyi szóvivő..

Sabah: Az Isztambuli reptér több mint 50 millió utast szolgált ki.

Az isztambuli repülőtér 50 millió utast szolgált ki.

Haber Türk: A tojástermelők az arab piac felé irányultak. 

A Törökország fontos tojásgyártóközpontjai közé kerülő Afyonkarahisar városából a termelők Kuvait és az Egyesült Arab Emírségek piacába kerülnek. Hüsnü Serteser Afyonkarahisari Kereskedelmi és Ipari Kamara igazgatótestülete vezérigazgatója elmondta, hogy a termelők április hónaptól kezdve Kuvaitba 15, Szíriába 3, Katarba, az Egyesült Arab Emírségekbe, Ománba és Bahreinbe összesen 4 millió dolláros exportot valósít meg.


Címkék: #Haber Türk , #Sabah

Még több hír