Török Sajtószemle

Hürriyet: “15 millió turista látogatott Antalyába”

1311670
Török Sajtószemle

 

Haber Türk: “ Már átadták a legtöbb csemeteültetési okmányt Erdoğan köztársasági elnöknek”

A “Jövő Lélegzete" elnevezésű csemeteültetési akció keretében Çorumban több mint 303 ezer 150 csemetét ültettek egy óra alatt. A Çorum városában november 11.én megdöntött rekord bekerült a Guinness rekordok könyvébe.Az említett napon 81 városban 2023 helyen egy millió ember 11 millió csemetét ültetett három óra alatt.  

Star: “Biztonságos körülmények között hazatérnek a szíriai menekültek”

A honvédelmi minisztérium beszámolója szerint a PKK/YPG terrorszervezet nyomása és zsarnoksága miatt vándorolt szíriaiak már visszatérhetnek otthonukba. A otthonukba visszatérő szíriaiak köszönetet nyilvánítanak Recep Tayyip Erdoğan köztársasági elnöknek és a török katonának.

Star: “Oroszország: az SSJ-100-asról és az MS-21-esről tárgyalnak Törökországgal”

Yuriy Slyusar az Orosz Egyesült Repülőcég elnöke bejelentette, hogy tárgyalások folynak Törökország és Oroszország között az SSJ-100-as és az MS-21-es utasszállító gépek átadásáról.  Oroszország bemutatta az MS-21-es és az SSJ-100-as repülőgeket az Isztambuli Légiközlekedési és Űripari Fesztivál, a TEKNOFEST-en.

Hürriyet: “15 millió turista látogatott Antalyába”

A világ legjelentősebb idegenforgalmi központjai közé tartozó Antalya 11 hónapban 15 millió külföldit látott vendégül. Tavaly 193 országból 13 millió 642 ezer turista látogatott Antalyába, ahova októberig 14 millió külföldi turista érkezett. Tehát 11 hónapban összességében 15 millió 567 ezer turista látogatta meg ezt a várost.  

 



Még több hír