Sajtószemle

Összefoglaló a török sajtóból

1118471
Sajtószemle

Yeni Safak: “Van egy elkényezett gyerekük, így mondják a védelmi miniszterükre (Görögország), elkényezett gyereknek nevezik, még ha az elkényezett gyerekük mellé állnak is, a mi biztonsági erőink nem fognak hibázni”- mondta Mevlüt Cavusoglu a kelet-földközi-tengeri feszültséggel kapcsolatban

Sabah: Sokan szeretnének török állampolgársághoz térne. Törökország lecsökketette az állampolgárság megszerzéséhez szükséges dijat. Ezt a határozatot követően 100 millió dolláros befektetést tettek, és 250-nél több személy jelentkezett a török állampolgárságra, főként a brítek.  

Habertürk: Két napon belül 300 ezer utast szállított a Török Légitársaság. Bilal Eksi a Török Légitársaság főigazgatója elmondta, hogy a repülőgépek 93%-a idejében fel- és leszállt két napon belül.

Vatan: Egyre jobban nőtt a kék zászlós strandok száma Törökországban. 2018-ban 459-re emelkedett a kék zászlós strandok száma Törökországban.

Star: A török kezdeményezők megállapodást kötöttek a NASA-val. A két török vezetése alatti Sierra Nevada Corporation cég egy Dream Chaser című űrszondát fejlesztett, mely rakományt fog szállítani az űrbe és  valószínűleg október hónapban lesz kész.



Még több hír