Török Sajtószemle

Star: “A török sorozatok aranykorukat élik Libanonban.”

1100742
Török Sajtószemle

Haber Türk: “Erdoğan köztársasági elnök nyilatkozata”

Recep Tayyip Erdoğan köztársasági elnök kedd este hazatért, miután befejezte a kétnapos argentínai G20-as csúcstalálkozót követően valóra vált paraguayi és venezuelai látogatását.

“ Továbbra is fejlesztjük a latin amerikai és a karib-szigeti kapcsolatokat.Hangsúlyoztuk,hogy együtt kell működni a terrorellenes küzdelemben.” jelentette be Erdoğan köztársasági elnök az Esenboğa-repülőtéren.  

Hürriyet: “Binali Yıldırım: Kína stratégiai és baráti ország”

Binali Yıldırım az Országgyűlés elnöke megjegyezte, hogy Ázsia keleti részén Kína, nyugati részén pedig Törökország terül el. A kínai kapcsolatai keretében kedden Pekingbe érkezett Yıldırım találkozott Li Kıçiang miniszterelnökkel a Congnanhay-állami vendégfogadóban. Yıldırım egyébként megemlítette, hogy a történelmi selyemút Ázsia keleti részétől Európa központjáig húzódik. Kínát egy stratégiai országként tartják számon.

Sabah: “Külön bemutatóval köszöntötték Emine Erdoğant Venezuelában”

Recep Tayyip Erdoğan köztársasági elnök dél-amerikai látogatása alkalmából Venezuelában tartózkodott Emine Erdoğan tiszteletére Nicólas Madura Moros venezuelai elnök felesége, Cilia Flores de Maduro egy külön bemutatót szervezett. A nemzetközi téren EL SISTEMA –nak ismert Venezuelai Nemzeti Ifjusági és Gyermek Zenekarak és Kórusok Rendszere koncertet adott Emine Erdoğan tiszteletére.

Vatan: “Törökország távirányítós gyalogosai"

Egyre több és többféle vezető nélküli szárazföldi jármű áll a biztonsági beosztottak rendelkezésére. A Védelmi Ipari Elnökség lendületet adott a munkálatainak, hogy még több belföldi megoldást találjanak a szárazföldi drón fejlesztése érdekében. Ennek keretében azt tervezik, hogy ártalmatlanítsák vagy egyre jobban közelítsék meg az ellenséget a drónok segítségével, melyek logisztikai, felderítési és közlekedési szolgálatokat nyújtanak.

Star: “A török sorozatok aranykorukat élik Libanonban.”

A török sorozatok a legnézettebbek Libanonban a külföldi sorozatok közül azóta, hogy 2007-ben elkezdték arab nyelvre szinkronizálni őket.

Hozzátette, hogy a népszerű sorozatok miatt egyre többen utaznak Törökországba, s a török gyártók nemcsak a történetek és színészek, hanem a bemutatott tájak megválasztásával is nagy sikert arattak.

Sokan utaznak Libanonból Törökországba azért, hogy a népszerű sorozatok helyszínein készítsenek néhány fényképet.

 



Még több hír