A török sajtószemle

Értesítés a török napilapokban megjelent hírekről.

971314
A török sajtószemle

A Yeni Şafak arról szól, hogy Recep Tayyip Erdoğan köztársasági elnök élesen reagált arra, hogy az izraeli erők aránytalan erőt alkalmazott az amerikai nagykövetség Jeruzsálembe költöztetése ellen tiltakozó palesztinok ellen, és több tucatnyi polgári embert öltek meg az izraeli katonák. Erdoğan kijelentette, hogy ez egy népirtás, amit elkövet Izrael. İzraelt terrorállamnak minősítette Erdoğan köztársasági elnök, aki Londonban találkozott török egyetemistákkal.  Erdoğan hangoztatta, hogy Törökország kiáll Palesztina mellett. “Az iszlám világ soha nem fogja engedni, hogy hagyjuk el Jeruzsálemet.”-tette hozzá a török köztársasági elnök. 

A Haber Türk közzétette, hogy Bekir Bozdağ miniszterelnök-helyettes és kormányszóvivő élesen elítélte Izraelt, hogy az izraeli katonák aránytalan erőszakot alkalmaztak a Gázai-övezeten tiltakozó palesztinok ellen, hiszen tucatnyi fegyvertelen palesztin békés tüntetést tartott. Bozdağ kijelentette, hogy Izrael véres hétfőt írt be a történelembe. Az Egyesült Államok Jeruzsálembe költöztette a nagykövetségét a nemzetközi jogszabályokat semmibe véve, azonnali intézkedéseket kell hoznia az ENSZ Biztonsági Tanácsának- mondta Bozdağ, hozzátéve, hogy arra közös választ kell adnia az iszlám világnak.  

A Vatan ismerteti, hogy Mevlüt Çavuşoğlu külügyminiszter kifejtette, hogy a nagy provokáció kitervelője, az Egyesült Államok elvesztette közvetítő szerepét az izraeli-palesztin békefolyamatban. Çavuşoğlu az amerikai nagykövetség Jeruzsálembe költöztetése következtében kitört zavargásokra utalva arra hívta fel a figyelmet, hogy egyrészről ünnepélyes megnyitó, másrészről lemészárlás, mindkettő történik ugyanazon a helyen. Çavuşoğlu kijelentette, hogy az izraeli hadsereg megölni szándékozik. Egy terrorállam, és egy mészárlás van. Çavuşoğlu hangsúlyozta, hogy a palesztinok békés tüntetéseket tartottak, azt sem tűrhették el. Nem maradhatunk tovább tétlenül, ha a világ  szótlanul elmegy az izraeli kegyetlenség mellett.

A Sabah közzéteszi, hogy Isztambul Beyoğlu negyedében több ezren tüntettek az amerikai nagykövetség Jeruzsálembe költöztetése ellen. A palesztinok által Nakba néven említett, Nagy Katasztrófát jelentő napra esett az amerikai nagykövetség Jeruzsálembe költöztetése, azért a Tünel-téren gyülekeztek a civil szervezet szimpatizánsai. A "Jeruzsálem a muszlimoké" feliratú transzparensekkel vonultak fel a Galatasaray-térre, és a civil   szervezetek elhatározták, hogy a ramadán hónap alatt folytatják a tüntetéseket.

A Star arról számol be, hogy Recep Tayyip Erdoğan köztársasági elnök a globális piacokat vezető, 18 trillió dollár értékű eszközt kezelő befektetőkkel találkozott Londonban. A találkozón a Citigroup, a Credit Suisse, a Deutsche Bank, a Goldman Sachs, a JP Morgan, a Morgan Stanley, a Rabobank, a BlackRock International, a Bluebay Asset Management, a Fidelity International összesen 25 órási vállalat és alap magas rangú képviselője vett részt. Erdoğan elmondta, hogy több mint háromezer brit társaság működik Törökországban, és külföldi befektetők részére indított ösztönző programokról tájékoztatta a résztvevőket. Erdoğan hozzátette, hogy új ösztönző programokat is dolgoznak ki.



Még több hír