A török sajtószemle

Értesítés a török napilapokban megjelent hírekről.

790230
A török sajtószemle

A HaberTürk ismerteti, hogy a Török Fegyveres Erők közleménye szerint augusztus 12.-én a török légierő harci gépei által végrehajtott akció során 13 terrorista holtan került kézre, összesen 21 terroristát tettek ártalmatlanná az  Észak-Irakban található Kandil térségében. A közlemény hozzászól, hogy a helyi forrásokból származó információk szerint, 13 terrorista holtan került kézre, 8 terrorista súlyosan sérült, összesen 21 terroristát tettek ártalmatlanná.

A Vatan arról számol be, hogy a szíriai és a regionális események miatt egymást követik a diplomáciai látogatások. E héten fontos vendégeket fogad Ankara. Az iráni vezérkari főnök, Muhammed Bakıri a török vezékari főnök, Hulusi Akar tábornok meghívására Ankarába érkezett. Bakiri és a kíséretében lévő iráni küldöttség 3 napos látogatást tesz Törökországban, melynek keretében vezető katonai és politikai illetékesekkel találkoznak. Bakıri holnap várhatóan Nurettin Canikli védelmi miniszterrel találkozik. Az iráni forrásokra hivatkozva Bakiri törökországi látogatása során a térségi események, a védelmi területen történő kétoldalú együttműködés és a határvédelem is napirendre kerülnek.

A Yeni Şafak adja hírül, hogy a szíriai ideiglenes kormányfő Javad Hatab kijelentette, hogy Idlib népe a külső erők, mint Oroszország vagy az USA ellen lázad, amennyire erejéből telik, azonban a török katonák biztonság forrásai, és ha a térségünkbe jönnek, népünk habozás nélkül keblére öleli őket. Hatab hozzátette, hogy ellene vagyunk Szíriában a sötét erők által megkísérelt, rosszindulatú megosztásnak. Minden negatív csoport Idlibre vetett szemet.Ebben a helyzetben Törökország a biztonság legfontosabb forrása számunkra.

A Star közzéteszi, hogy az orosz Lukoil olajtársaság, és a Socar azerbajdzsáni energiaipari vállalat kezdeményezéseket tesz, hogy növelje befektetéseit Törökországban, és partnerséget is hozzon létre. A két vállalat új együttműködési lehetőségeket keres a török üzemanyag-piacon. Az orosz Lukoil alelnöke, Vadim Vorobyov stratégiailag kiemelt jelentőségűnek minősítette a török  kőolajtermékek piacát, és a vállalat mindig új lehetőségeket keres, hogy növelje  a piaci részesedését. "Eddig hozzávetőleg 1 milliárd dollár értékű befektetést hajtottak végre Törökországban, és még vonzóbb a török  kőolajtermékek piaca.”-tette hozzá az orosz Lukoil alelnöke, Vadim Vorobyov.   

A Sabah arról értesült, hogy a biztonsági erők elszánt küzdelme és a helyiek támogatása sikert ért el, a kelet, és délkelet anatóliai térséget tisztítják meg a terroristáktól. Szociális projekteket szerveznek a térségben, ez jó lehetőségeket kínál a vendégforgalommal foglalkozó személyek és cégek számára. Strandot hoztak létre a Van-tó partjánál Erciş járásban. Vendégeket nagyon érdekelt az Ercistől 10 km-re található strand.



Még több hír