A török sajtószemle

Összefoglalója a török sajtóban megjelent híreknek.

742117
A török sajtószemle

A Yeni Şafak közzéteszi, hogy óriási együttműködésre készül a török-német védelmiipar. A török Védelmi Technológia Mérnöki és Kereskedelmi Részvénytársaság (Savunma Teknolojileri Mühendislik ve Ticaret A.Ş.) a német  TyssenKruup-val partnerséget kötve  vett részt az Indonézia által hírdetett versenytárgyaláson. Ha a versenytárgyalást nyerné a török-német partnerség, az lenne a Köztársaság történetének az egyik legnagyobb  projektje a védelmi ipar exportja területén. A török-német partnerség alakítója lévő projekt keretében 6 darab tengeralattjárót gyártanak az indonéz haditengerészet  számára. Feltevések szerint hozzávetőleg 3 milliárd euró értékű a projekt. A megállapodás alapján egy vagy 2 tengeralattjárót építenek a gölcüki hajógyárban, és a hátramaradókat Indonéziában építik majd. A terv szerint az Aselsan, a Havelsan stb török gyártó is vesz részt a projektben.

A Star arról szól, hogy súlyos aszály van Afrikában. A Török Vallásügyi Hivatal a ramadán alkalmából 40 ezer tonnányi élelmiszersegélyt juttatott el ezer ötszáz családhoz az etiópiai Afar tartomány Asaita városában. A Török Vallásügyi Hivatal által indított projekttel foglalkozó Yüksel Sezgin kijelentette: “Hálával emlegetjük az abesszin királyt, mivel fogadta a kivándorló muzulmánokat, azért az első ízben látogattunk el Asaita városba, ahol élnek az unokái.” Yüksel Sezgin hozzátette, hogy a "Testvérednek is joga van rá" szlogennel indított kampány keretében 65 országban és 278 térségben tevékenykednek.

A Haber Türk arról számol be, hogy az indiai vagyonos és nemes családok számára fontos tevékenységgé vált a lakodalom, azért már külföldön tartanak lakodalmat. Törökország is szerepel azok az országok között, amelyek otthont adnak a mesebeli indiai eskövőknek. A hagyomány szerint az esküvő költségei a menyasszony  családját terhelik, és Antalya nyitva tartja az ajtót az indiai násznépek előtt.

A Hürriyet ismerteti, hogy a török csellista, Çağ Erçağ hírneve túlszárnyalta az ország határait. A fiatal csellista New Yorkba utazik, hogy együtt lépjen fel a New York-i Filharmonikus zenekarral. A koncert különleges vendégei között szerepel a világhírű csellista, Yo-Yo Ma és Wynton Marsalis trombitás is.

A Sabah adja hírül, hogy a 'Postaláda' című film premierjét tartják a 20. Sanghaji Nemzetközi Filmfesztiválon. A film produkcióját Nedim Zeper és Mahmut Keçici vállalta, és Barış Kırımşelioğlu rendezte a filmet.    

 



Még több hír