A török sajtószemle

Értesítés a török napilapokban megjelent hírekről.

606181
A török sajtószemle

A Sabah adja hírül, hogy Recep Tayyip Erdoğan köztársasági elnök a Beştepe Kulturális és Kongresszusi Központban rendezett Elektromos Erőművek Közös Ünnepélyes Megnyitóján mondott beszédében aláhúzta, hogy tisztában vagyunk azzal az igazsággal, hogy a velünk szemben álló PKK, a FETÖ, a DHKP-C vagy az ILIÁ terrorszervezetek nemcsak egy bizonyos számú terroristából állnak, ezek mögött a szervezetek mögött különböző országok, támogatók, projektek állnak. 

A Habertürk ismerteti, hogy generális Hulusi Akar vezérkari főnök és Joseph Dunford amerikai kollégája vasárnap tárgyalt Ankarában, és az amerikai védelmiminisztérium, Pentagon közzétette a tárgyalás részleteit. A Pentagon hivatalos honlapján közzétett nyilatkozat szerint az amerikai és a török katonai tisztviselők megállapodásra jutottak egy hosszútávú tervről a Szíriában ILIÁ terrorszervezet ellen indított hadművelettel kapcsolatban. Dunford pedig az ankarai látogatása után tett nyilatkozatában hangoztatta, hogy a törökök segítsége nélkül nem lehet végrehajtani hadműveletet Rakkában. A törökök segítenek abban, elhatározzák, hogy melyik a megfelelő erő. Dunford hozzátette, hogy együttműködési tervet is dolgoztak ki a moszuli hadművelet kapcsán.

A Yeni Şafak arról szól, hogy holnap kezdődik a Független Gyáriparosok  és Üzletemberek Szövetsége által az idén 16. Alkalommal rendezett MÜSİAD EXPO. Recep Tayyip Erdoğan köztársasági elnök is részt vesz a megnyitó ünnepségen. Itt a munka!-ez a kiállítás mottója. Az üzleti világ vezetői találkoznak a kiállítás alkalmából. Több mint 100 országból közel 7 ezer külföldi vendég, összesen 200 ezer vendég meg fogja tekinteni a kiállítást. Az idén 700 vállalat képviselteti magát a kiállításon.

A Vatan arról értesít, hogy Törökországba jön 3 nagy iráni bank, Saman Bank, Bank Pasargad, és Parsian Bank. Nihat Zeybekci gazdasági miniszter az iráni látogatása után tartott sajtótájékoztató során elmondta, hogy 3 iráni bank képviseletet akar megnyitni Törökországban,és tárgyalásokat folytatnak azzal kapcsolatban.   

A Hürriyet arról számol be, hogy az orosz repülőgép lelövése miatt kialakult feszült helyzet után 80 %-kal csökkent a Törökországba érkező orosz vendégek száma, már újra rendbe jön a helyzet. A charter járatok indulásával az orosz utaslétszám is emelkedésnek indult.  Az októberben és novemberben érkező orosz vendégek Törökországban akarják tölteni a szilvesztert.



Még több hír