Sajtószemle

Összefoglalás a török sajtóból

605308
Sajtószemle

Hürriyet bejelenti, hogy Recep Tayyip Erdogan köztársasági elnök egy beszédet tartott az Egészségi Tudományok Egyetemén, és kritizálta az Európa PKK terrorszervezet iránti állásfoglalását, és elmondta, hogy a nyugati világ a saját végét készítő alkalmazásokat teszi. „Elvtelenül, kétszínű állásfoglalást mutatnak terrorszervezetek témájában. Eközben nem lehet elfelejteni a menekültek elleni embertelen állásfoglalást. A nyugat múltban is rendelkezett a fajüldözőséggel és iszlám elleni ellenségeskedéssel, napjainkban kiújultak ezek.”- mondta Erdogan köztársasági elnök.

 

Star hírül adja, hogy Naci Agbal pénzügyi miniszter egy nyilatkozatot adott, miután Standard&Poor’s nemzetközi hitelminősítő létesítmény felemelte Törökország pontját „negatívról” „stabilra”, és megerősítette a „BB” szintű hitelpontját. Agbal kijelentette, hogy S&P elfogadta a Törökország szerkezeti reformoktól függőségét, és ez egy fontos fejlemény. Agbal kijelentette, hogy a nemzetközi befektetők megbíznak Törökországban, és befektetést tesznek Törökországban.

 

Vatan bejelenti, hogy Törökországban az autószektor elérte a legmagasabb szintű exportszámát 2008 októbere óta. Az Uludag autóipar exportőrei egylete adatai szerint, az autóexport 8,2%-kal növekedve 2 milliárd 190 millió dollár lett. A január-október hónapok közötti időszak exportálása is növekedett 10,8%-kal, és 19 milliárd 269 millió dollár lett. Eközben 35%-os növekedéssel Németország első sorban állt a szektor legnagyobb piacaként. Olaszország 49%-os növekedéssel második, Franciaország pedig 13%-os növekedéssel harmadik sorban állt.

 

Yeni Safak hírül adja, hogy HAVELSAN megvette az amerikai szilícium-völgyen tevékenykedő Quantum 3D cégét. Ahmet Hamdi Atalay HAVELSAN főigazgatója egy beszédet tartott a szilícium-völgyen tartott ünnepélyen, és annak szentelte a figyelmet, hogy HAVELSAN az első cég, mely megvette az amerikai technológiacéget, és ez a helyzet nyugtalanítja a vetélytársukat a szektorban.

 

Sabah bejelenti, hogy az Elifnaz Sentürk nevű gimnazista világelső lett a „Tudományi tervversenyén”. Elifnaz Sentürk megoldást kívánt találni az oltásvédelem kérdésére, és a „fűtő- és lehűlő szisztémákat együtt használva hőmérsékletet rögzítő többrészű eszköz” tervét fejlesztette. A 11. osztályba járó Elifnaz Sentürk a fönt említett tervével részt vett a Mostratec Tudományi Tervversenyen Brazíliában, és világelső lett.



Még több hír