Napi Sajtószemle

“Eltemették Rijadban Abdallah szaúdi királyt”

196303
Napi Sajtószemle

A Sabah “Eltemették Rijadban Abdallah szaúdi királyt” címmel rámutat arra, hogy Recep Tayyip Erdoğan köztársasági elnök is részt vett a Abdallah szaúdi király temetési szertartásán, aki csütörtök éjjel hunyt el, 91 éves korában néhány héttel azután, hogy tüdőgyulladás miatt kórházba szállították.
A hír szerint, az etiópiai látogatását félbeszakítva Szaúd Arábiába utazó Erdoğan köztársasági elnök részt vett a szaúd király temetésén. Közben Törökországban is egynapos gyászt hirdettek ki.
A király két évtizedig meghatározó szereplő volt a térségben, és nagyon sokat tett annak stabilitásáért. Abdallah a trónt hivatalosan fivére halála után, 2005-ben vette át. A király az Egyesült Államok egyik legfontosabb térségbeli szövetségese volt, aki nagyon sokat tett a stabilitásáért, az arab országok közötti együttműködés fejlesztéséért.
A hír szerint közreműködő szerepet játszott az arab-izraeli konfliktus, az arab-palesztin viszály lezárására és a béke megteremtésére tett erőfeszítésekben.
A Star beszámolója szerint Ahmet Davutoğlu miniszterelnök elmondta, érthető, hogy félnek egy erős Törökországtól.
Davutoğlu, aki Davosban tartózkodott a Gazdasági Világfórum alkalmából, bejelentette, hogy az előbbi időkben az Európai Unió szemszögéből Törökország nagy terhet jelentett. Most pedig nagyon erős ország, mely vélhetően egyre erősödni fog a jövőben.
A Milliyet arról ír, hogy Davutoğlu felszólította a munkanélkűli európáit, hogy jöjjön Törökországba.
A szóban forgó hír szerint, a Zürichben élő törökökkel találkozó Davutoğlu súlyt helyezett arra, hogy az elmúlt időkben az Európába bevándorló törökök devizáira volt szüksége Törökországnak, amely most új munkalehetőségeket biztosít az európaiak számára.
A Hürriyet egyik híre szerint, továbbá csökkent a kamatarány.
A Központi Bank elnöke, Erdem Başçı úgy tájékoztatott Davosban, hogy a következő időkben továbbra is csökken az infláció és a reális kamat.
A Vatan arról ír, hogy Izmir a világ leggyorsabban fejlődő második nagy városa.
A Brookings Intézet a Nemzeti Gazdasági Kutató Hivatal és a JP Morgan Chase által elkészített 'Global Metro Monitor 2014' jelentés azt jelzi, hogy a legfontosabb és leggyorsabban fejlődő városok közé sorolták a törökországi Izmirt is.


Címkék:

Még több hír