A nemzetközi sajtószemle
Mivel foglalkozik a nemzetközi sajtó?
Az index hírportálon olvasható az a cím: “Felkészítik hallgatóikat a magyar egyetemek a koronavírusos fertőzésekre”
Az index hírportálon látható az a cím is: “Gyerekekről vitáztak az EP-ben, közben széttéptek egy török zászlót”
A hvg hírpotál egyik címe az: “Térkép nélkül is elnavigál ismeretlen terepen a Facebook új mesterséges intelligenciája”
Az Al Sharq Al Awsat egyik címe az: “Abbasz: A Biztonsági Tanács megvitatja a palesztin-izraeli konfliktus rendezésére tett amerikai javaslatot”
Az Al Quds Al Arabi közlése szerint: “Washingtonban az ortodox zsidók elutasították Trump úgynevezett béketervét”
Az Al Jazeera egyik címe az: “A ciszjordániai összecsapások után Izrael bombázta Gázát”
A Süddeutsche Zeitung egyik címe az: “Erdogan figyelmeztette Putyint”, és e cím alatt az olvasható, hogy Recep Tayyip Erdogan török köztársasági elnök elmondta, hogy Oroszország nem tartja be az aláírt megállapodást.
A Deutsche Welle egyik címe azzal foglalkozik, hogy a koronavírus halálos áldozatainak száma elérte a 170-t. Az Egészségügyi Világszervezet ma rendkívüli ülésen tárgyal a koronavírusról.
A Spiegel egyik címe: “Az Európai Parlament jóváhagyta a Brexit-megállapodást.
Az El Mundo egyik címe azzal foglalkozik, hogy a Spanyol Néppárt elnöke, Pablo Casado alkotmánymódosítást javasolt, hogy korlátozzák Pedro Sanchez miniszterelnök hatáskörét.
A Clarin egyik címe az: “Alberto Fernández argentin elnök segítséget kşrt Európától, hogy erősebb legyen az IMF-fel szemben. Az első útja a beiktatás után Rómába vezet.
Az El Pais egyik címe foglalkozik a koronavírussal, amely így van: “A Vuhanból kimentett spanyol állampolgárok 14 napos megfigyelés után mehetnek be Európa területébe”.
A Le Soir egyik címe az: “A belga utazási irodák eltörlik a kínai helyfoglalásokat”
A France 24 azzal foglalkozik, hogy az Európai Parlament jóváhagyta Nagy-Britannia uniós tagságának megszűnéséről szóló megállapodást.
A Le Parisien egyik címe az: “Franciaországban az ötödik megerősített esetet regisztrálták, két beteg intenzív kezelésben részesül.
A TASS egyik címe az:”Vlagyimir Putyin január 30.-án Moszkvában fogadja Benjamin Netanjahu izraeli kormányfőt, aki rövid munkalátogatásra utazott Moszkvába. Putyin és Netanjahu tárgyal Trump úgynevezett béketervéről, amelyet a század megállapodásának nevezte az izraeli kormányfő.”
A Ria Novosti egyik címe azzal foglalkozik, hogy Törökországban vizsgálták a koronavírusnak az idegenforgalomra gyakorolt hatását.
A Vesti honlapján látható az a cím: “Öt orosz távol-keleti régió lezárja a Kínával közös határát.